Tornagyőztes az U-19

Február 19-én vasárnap az U19-es csapatunk Szendehelyen, egy kispályás tornán vett részt.

A mérkőzéséket a helyi általános iskola tornacsarnokában, kézilabda pályán, 4+1-es felállásban rendezték.

A 12 induló csapatot 3X4-es csoportokba osztották a rendezők. A mieink a Vác, az Érsekvadkert és a Mohora csapatával került össze. Az első meccset Mohorával játszottuk és kicsit döcögős játékkal ugyan, de 4:3-ra sikerült nyernünk. Itt még érződött a fiúkon, hogy szokniuk kellett a kispályát és a 4+1-et. A következő ellenfél a Vác volt. Őket már viszonylag könnyebben, 6:3-ra vertük. A csoportot az Érsekvadkert 7:3-as legyőzésével fejeztük be. Folyamatosan javult a játékunk egyrészt egyre jobban ráéreztek a srácok, másrészt pedig a Czinege László is remekül összerakta, cserélgette, irányította őket. A helyzetkihasználáson maradt még javítani való, de ezt leszámítva nagyon látványosan fociztunk. Volt olyan támadásunk, gólunk, hogy még az ellenfél edzője, játékosai is tapsoltak.

A legjobb nyolcban csoportelsőként vártuk a sorsolást. A többi csoportot is figyeltük, és az látszott, hogy a Kismaros csapata az, aki kiemelkedett a mezőnyből. Ők is csoportelsők lettek, és a sorsolás után az is kiderült, hogy csak a döntőben futhatunk velük össze. Az elődöntőbe jutásért a Szügy csapatával játszottunk, akik csoport harmadikként jutottak tovább. Közönségszórakoztató játékkal 7:0-ra győztünk.

Az elődöntőben Berkenye fiataljai vártak ránk. Az első félidő nehezen indult, de aztán bedaráltuk a végére már elfáradt, elkedvetlenedett ellenfelet, 7:1 lett a vége. Jöhetett az utolsó meccs. Közben a másik ágon ahogy azt várni lehetett a Kismaros is besétált a döntőbe. Akik ott maradtak végig, azok egy nagyon izgalmas nagyon színvonalas mérkőzést láthattak.

Remekül kezdtünk, járattuk a labdát, az ellenfél alig ért labdába, helyzeteink voltak, kapufát rúgtunk. De ahogy az lenni szokott, egy utolsó emberként eladott labdát azonnal gólra váltott az ellenfél (0-1). Erőlködtünk, erőlködtünk, de a szünetig már nem változott az eredmény. A fordulás után, egy pazar akció végén Balogh Norbert egyenlített (1-1). Továbbra is mi kezdeményeztünk többet, de ismét a Kismaros jutott vezetéshez. Egy bedobást követően kicsit bealudtunk, és a szélen elhozott labdát közelről belőtték (1-2). Csapatunknak szerencsére nem ment el a kedve, Czinege is tüzelte őket a tőle megszokott vehemenciával, aminek meg is lett az eredménye. Először egy felpasszolt labdát oldott meg egy lefordulással Benkó Dávid (2:2), majd egy végsőkig kijátszott akciót a gólvonalról értékesített Jánni Bence, 3:2 IDE. Azért végére is maradt még izgalom, egy időntúli szabadrúgáshoz jutott az ellenfél, de az eredmény már nem változott.

U19-es csapatunk: Siliga Dávid, Siliga Ádám, Komlódi Dávid, Benkó Dávid, Jánni Bence, Török Sámuel, Balogh Norbert, Borgulya Dániel összeállításban, Czinege László edzővel, teljesen megérdemelten nyerte meg a tornát. Ráadásként nem csak az aranyérmeket sikerült elhoznunk, hanem Siliga Dávid személyében a legjobb kapusnak járó díjat is.

Tornagyőztes lett az U-19! Gratulálunk az egész csapatnak! Hajrá IKA!

B.György