Döntetlen Pestszentimrén

Döntetlen Pestszentimrén

Felnőtt csapatunknak ezen a napon sajnos nem sikerült hoznia a papírformát, csak egy pontot sikerült elhozni a Pestszentimre otthonából.

Ebből is látszik, hogy nincs már könnyű meccs ebben a bajnokságban, bárki bárkire veszélyes lehet.

A meccset jól kezdtük, bár kissé ideges kapkodós játék alakult ki, sok helyzetet dolgoztunk ki, de ezeket nem sikerült gólra váltani.

A 35. percben egy szép akció végén megszereztük a vezetést. Horváth indította Balogh-ot, aki kitette a szélre, majd Boti beadását Horváth tette maga elé és a kapus mellett a jobb alsóba gurított. 

Egy gólos előnnyel fordultunk a szünetre.

A fordulást követően folytatódott az ideges, kapkodós játék, a hazaiak rengeteg pontrúgást íveltek be a kapunk elé, melyeket sikerült hatástalanítani.

A 74. percben egy kavarodást követően góllá érett a hazaiak próbálkozása. 1-1.

A vége felé volt még egy kapufájuk, nálunk pedig a 80. percben egy kiállítás, mindkét csapat nyerhetett volna.

Sajnos be kellett érnünk egy döntetlennel, pedig egy győzelem esetén leszakíthattuk volna a mögöttünk felsorakozó mezőnyt, hisz számunkra jó eredmények születtek.

A jövő héten a Budafok ellen lehet javítani, de előtte szerdán még a Budapest kupában is érdekeltek vagyunk a Margitsziget csapata ellen.

Jegyzőkönyv