Öregfiúk: Győzelem az elhalasztott fordulóban

Öregfiúk: Győzelem az elhalasztott fordulóban

Ikarus BSE – Pestszentimrei SK 4:3 (3:3)

Öregfiúk csapatunk 4:3 arányú győzelmet aratott a 13. fordulóból elhalasztott mérkőzésén, és ezzel zárkózik az élmezőnyhöz, jelenleg 26 ponttal áll a csapat a 4. helyen a tabellán, mindössze 3 pontra az első helytől.

Az első félidőben főként a gyors indításokkal tudtuk megbontani a vendégek védelmét, melynek köszönhetően a 8. percben meg is szereztük a vezetést Oláh Csaba révén. A vendégek azonban hamar egyenlítettek egy gyors elfutást követően. 1:1.

A 19. percben ismét nálunk volt az előny. Egy jobb oldali beadást követően Lázár András szemfüles, bár hálóig alig eljutó góllal visszavette a vezetést. 2:1. Ezt követően mindkét oldalon voltak helyzetek, de a pestszentimreiek gazdálkodtak jobban  ezekkel, mert a 27. és 30. percben szerzett góljaikkal már 3:2 volt az eredmény. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy 2:1-es Ikarus vezetésnél egy büntetőt joggal számon kérhettünk a játékvezetőtől, de az ítélet nem a mi javunkra kedvezett, így elmaradt a büntető.

Két percig sem volt az előny a vendégeknél, egy szabadrúgásból Kotymán Kund kiegyenlített. 3:3, az első félidő ezzel az eredménnyel zárult.

Egy mondhatni “közönségcsalogató” gólgazdag első félidőt követően a második játékrészben csupán egyetlen gól született, szintén Kotymán Kund révén az 52. percben, 40! méterről a kiszaladó kapus felett átemelve a játékszert. Innentől kezdve a vendégek domináltak a mérkőzésen, rendre érkeztek a szélrekől a beadások a kapu elé, melyből sok gólhelyzetet teremtettek, de vagy a védelem vagy a kapus sikeresen hatástalanította ezeket. Szereztek egy gólt is amit a játékvezető les címén érvénytelenített. Sajnos eben a periódusban alig tudtunk kijönni a saját térfelünkről, de az eredményt sikerült megtartani és így megszerezni a 3 pontot.

Ikarus kezdő: Tóth G., Szabó Pál, Szabó P., Gliba A., Kasinszky I., Lázár A., Kotymán K., Nervetti P., Oláh Cs., Steurer R., Góró L., 

Cserék: Fejes F., Barátki L. A., Kiss CS., Bárány T., Gondos Á.

Jegyzőkönyv: https://adatbank.mlsz.hu/match/54/5/22761/13/1577453.html

Tabella