Történetek sorozat 7. rész – (Ikarus Családok) – Siliga család

Történetek sorozat 7. rész – (Ikarus Családok) – Siliga család

Rendszeresen megjelenő sorozatunkban az egyéni sztorik mellett most a családok és az Ikarus BSE összefonódásáról esik szó. A Siliga család több tagja is az Ikarus BSE labdarúgója, mind a múltban és a jelenben is.

Üdvözlöm az Ikarus családot és minden sportszerető olvasót.

Siliga Zsolt vagyok és bár nem futottam be sajnos olyan sport karriert mint az előttem megszólalók de mégis szeretném pár szóval elmondani mit is jelent számomra a labdarúgás és az Ikarus BSE.
Rövidebb szárnypróbálgatás után (MTK,KSI) 16.kerületi lakosként 1985-ben 13 évesen logikus választásnak tűnt az akkori Vasas Ikarus és bár ismerősöm nem volt a csapatnál mégis kedvesen fogadtak az első perctől kezdve a vezető edzővel együtt akit Svantner Istvánnak hívnak (gondolom sokaknak ismerős a név). Nagyszerű társaságba kerültem és mindjárt az első évben sikerült bronz érmet szerezni majd rá egy évre egy ki-ki meccsen az utolsó fordulóban a Videoton ellen az aranyéremért szállhattunk harcba.
Máig beleborzongok amikor 1-1-es állásnál 10 perccel a vége előtt egy kontra támadás során sikerült a kapuba találnom (majd hirtelen egy ember kupac alján találtam magam) és ezzel sikerült megnyerni a bajnokságot.. Fontosnak tartom elmondani hogy az édesapám ott volt a lelátón, mert szerintem nagyon lényeges a család támogatása.
A következő években sajnos egyre nehezebb volt összeegyeztetni a vendéglátással az edzéseket és a mérkőzéseket (Szabó Feri bácsi volt nagy segítségemre ezekben az időkben) így sajnos meg kellett hoznom a szomorú döntést és abbahagytam a versenyszerű sportolást de máig fontosnak tartom az itt kapott impulzusokat.
A mai napig nagy hasznát veszem az akkor kapott értékrendnek, a munkám során is mindig csapatban gondolkodom és nyerni akarok.
Bár úgy tűnik ezzel véget ért a kapcsolatom szeretett egyesületemmel de van egy második fejezete is a történetnek.

 

Gyermekeimnek kicsi koruk óta próbáltam továbbadni a labdarúgás iránti szeretetemet, így amikor egyesületet kellett választanunk (közben Kerepesre költöztünk) egyértelmű volt hogy bár nem lakunk a szomszédban az Ikarusnál fogunk először próbálkozni,
2011-ben 36 évvel az első találkozásunk után az Ikarus-sal ismét itt voltam és úgy üdvözöltek mintha el sem mentem volna. 
Annyi változott, hogy egykori edzőmet már Elnök úrnak szólítják és sporttelep is fejlődésnek indult (új öltözők).
Gyermekeim Ádám és Dávid, Tánczos Gergő iránymutatása mellett kezdték meg az ismerkedést a versenyszerű labdarúgással és az Ikarusszal. Az elmúlt 10 évben együtt fejlődtek az egyesülettel és szakmailag és emberileg is sokat kaptak a csapattársaiktól illetve edzőiktől Nikolaidisz Angelosztól, Czinege Lászlótól illetve Burgulya Istvántól, aki 16 évesen szavazott nekik bizalmat és vitte fel őket az felnőtt csapathoz, ahol a 2017/2018-as szezonban bronz érmet szereztek.
Ádám fiam azóta is a felnőtt csapat tagja.
Itt újra megemlíteném ha csak tehetem ott vagyok a lelátón illetve amíg édesapám élt ő is ott volt velem és örömmel nézte az unokái játékát .
Mert végül is ez egy játék, amellett rengeteget fejlődhet egy gyermek emberileg és sport szakmailag is ebben az egyesületben.
Hajrá IKA!
Siliga Zsolt
 

 

Ádám és Dávid

 

Ádám (alsó sorban bal oldalról az első) és Dávid ( kapusként)

 

Ádám (alsó sor bal oldalról az első) és Dávid (jobb oldalt kapusként)

 

Ádám és Dávid, háttérben a büszke nagyapa (Siliga Dénes)