Beszámoló: U17 Grund (IKA)

2021.05.06 MLSZ REGIONÁLIS U17 KÖZÉP “A” csoport FC Dabas 1-3 Grund (IKA)

Kezdő csapat név szerint (felsorolás, csapatrészek elkülönítve)

Abaházi 6 – Mikes 6, Makai 6, Tisza 6- Király 6(Vitéz 6) ,Bereczki 6 , Deák 6 , Juhász 6 – Loch 6 , Pongor 6(Kanyar 6 )Kelemen 6 ( Csides 6 )

Gólszerzők: Pongor , Csides ,Loch

Nagyon sokat birtokoltuk a labdát, de ismét visszahúzódó szervezetten öt védővel játszó csapat ellen találkoztunk. A bajnokságban rúgott sok gólunk miatt nem nyílnak ki az ellenfelek, ezt tapasztaltam a BLSZ bajnokságban is. Ennek ellenére meg voltak a lehetőségek a támadások előkészítésére, de csak a szünetben tudtam világossá tenni melyik területet kell támadni a sikerhez. Ez a második félidőben jó sikerült és a szélekről kialakított támadásokból két gólt is szereztünk.

A kapukirúgásokat a középpályán megszereztük, és az ellenfél térfelén létszámfölények helyzetekből mindig megszereztük a labdát. A három védő mélységben túl közel biztosította egymást, illetve a jövőben az indításokra jobban kell helyezkedniük.

Nem okozott különösebb gondot a védekezésbe átmenet, támadásba pedig nem tudtunk kontrákat vezetni, mert végig minimum 6 játékos állt a saját térfelén.

Különösebb gond nem volt, meg kell tanulnunk még még szűkebb területen kijátszani a védelmet, akkor nem lesz probléma, ezen a mérkőzésen nem tudok kiemelkedő egyéni teljesítmény jelölni, az egész csapat jól játszott.

Simon Imre