Évértékelő: 2014-es korosztály

Ebben az évben 35 fővel vágtunk neki a szezonnak. Csatlakoztak hozzánk új játékosok és remekül beilleszkedtek. A szezonnak a második fele már arról szólt, hogy a nagyobb pályára készültünk, amire a gyerekek nagyon fogékonyak voltak. Az edzésen a munka változó volt, de mivel 6-7 éves gyerekekről beszélünk, ez így teljesen rendben volt. Amit kiemelnék az a lelkesedés és az az öröm, amit edzésről edzésre láttunk a gyerekek arcán. Ami nagyon pozitív volt a 2014-es korosztályban, hogy a Bozsik tornán, az U7-es korosztályban mi képviseltük magunkat a legnagyobb létszámmal. Sajnos a Covid keresztül húzta a számításainkat, de kiemelném a szülők hozzáállását, a kialakult helyzethez ami nagyon pozitív, ez a pozitív szemlélet nagyban hozzásegítette a gyerekeket ahhoz, hogy remekül vettük az akadályokat. Mi edzők mindig magasra tesszük nekik a lécet és eddig mindig megugrották. Biztos vagyok benne hogy ez folytatódik a következő szezonban is.

Szeptemberben folytatjuk! Köszönöm egyaránt a gyerekeknek és a szülőknek a közös munkát, hiszen így alkotunk egy csapatot és így tudunk fejlődni és szintet lépni!

Zabó Ottó(Vezetőedző)

Török Sámuel (Pályaedző)