Beszámoló: U8 Dunamenti Liga 1.forduló

Helyszín: Szűcs Lajos Sportcentrum Gödöllő

Mérkőzéskeret: Bálint András, Illés Tamás, Belancsity Deján, Ur Lénárd, Schlegl Soma, Cseresnyési Ábel, Németh Andor, Varga Bernárd, Balla-Rab Zétény

U8-as korosztályban az első megmérettetésünk a Dunamenti Liga 1.fordulója volt ahol Magyarország top csapatai ellen játszhatunk és szerezhetünk értékes tapasztalatokat.

 

IKARUS BSE-ETO FC GYŐR 2-3

Az első mérkőzésen remekül játszottunk a megilletődöttség egyáltalán nem látszott a gyerekeken. A labdakihozatalokat nagyon jól abszolváltuk illetve sok passzal és remek cselekkel vettük fel a versenyt ellenfelünk ellen. Ha a kapujuk előtt jobb döntéseket hozunk még a magunk javára is fordíthattuk volna a meccset de számomra ez egy nagyon jó mérkőzés volt. Kétszer hátrányból álltunk fel sajnos a 3-dik gólra nem sikerült válaszolnunk bár a lehetőségeink megvoltak. A helyzetkihasználásunkon igyekszünk javítani. Illetve az is hozzátartozik a mérkőzéshez hogy az első gólban sajnos a győriek mellé állt a szerencse mert egy fejesgólt kaptunk ami még az ellenfél játékosát is meglepte hogy bepattant a labda a kapuba.

IKARUS BSE-DVTK 3:3

A második mérkőzésünk a Diósgyőr csapata ellen játszottuk. Az ellenfél támadásait rendre levédekeztük és 10perc alatt 2:0-ra vezettünk. Utána jött a csapatnál egy rövidzárlat és az ellenfél ledolgozta az előnyünket. Olyan annyira hogy a vége előtt 5percel a vezetést is megszerezte, de ismét látszott a gyereken a fegyelem a küzdeni akarás és ennek meg is lett az eredménye hiszen 1 perccel a vége előtt miénk volt az utolsó szó és megszereztük a 3-dik gólunkat. A kis hiányérzetünk lehet mert talán egy győztes meccset adtunk a ki a kezünkből de ez valahol a tanulási szakasz része hiszen gyerekről beszélünk.

IKARUS BSE-KELEN SC

A harmadik meccsen a Kelen ellen játszottuk ahol sajnos gyorsan eldőlt a mérkőzés a Kelen javára 3:0-nál még tudtunk szépíteni. De egyáltalán nem bántam mert próbáltunk akartunk játszani de az előző két meccs nagyon kivett a gyerekekből. Biztos vagyok benne hogy ha Kelen SC ellen játsszuk az első meccset akkor győztesen hadjuk el a játékteret.

Összeségében nagyon elégedett vagyok a gyerekek hozzáállásával és a küzdeni akarásával mindenki tudása legjavát hozta. Jó volt látni, hogy feltudjuk venni a versenyt Magyarország top csapataival.

 

Zabó Ottó (vezetőedző)