IKARUS BSE LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY ÉVÉRTÉKELŐ 2021.

A vírushelyzet fennállása mellett szerencsére folyamatosan tudtunk dolgozni.

Közösen értünk el egy nagyon nagy sikert: az őszi szezonban az utánpótlás területén az 5 budapesti nagy klub  után szinte közvetlenül a 7. egyesület vagyunk a produktivitásban Budapesten. Országos szinten 29. helyen állunk jelenleg, ha ezt a szezont nézzük.  Ez azt mutatja meg, hogy U15-19 korosztályokban mennyi játékost adtunk az NB1-es utánpótlásba, ami közvetve az elmúlt időszak fejlődésének következménye.

Továbbra is megyünk előre a fejlődés útján, ami néha azért rögös, de céljaink nem változtak: Minél jobb játékosokat szeretnénk képezni és minél jobb embereket szeretnénk nevelni.

Fiatal felnőtt csapatunk sokkal tudatosabb focit játszik, de a góllövéssel hadilábon áll. Sajnos játékunk és a tabellán elfoglalt helyezésünk egyelőre nincs összhangban és ezt ellenfeleink is többször jelezták az ősz folyamán. Célunk továbbra is a bentmaradás, és az Ikarus nevelésű játékosokra épülő felnőttcsapat.

Kiemelném a dobogón álló csapatokat: 2005 2.hely , 2007A 3. hely, 2007B 1.hely, 2009 2. helyen várja a folytatást. Természetesen büszkék vagyunk a 2010-es csapatra is, akik az egy évvel idősebbek között állnak helyt, a 2008-ra, akik rengeteget léptek előre és harcban vannak a dobogóért, az U19-ből a fél keret bemutatkozott már a felnőttek között, ebből 4 ember stabil kerettag.

A U8-11 korosztályokban Dunamenti Gyermekligában (ahol ellenfeleink többek a Honvéd, FTC, MTK, Diósgyőr, MOL-Fehérvár, Vasas, FTC, DVSC hasonló korosztályú csapatai) és  Kölyökligában is versenyzünk, valamint edzőmérkőzéseken és különböző tornákon veszünk részt.

A szakmai munkában több változás történt nyáron. Simon Imre váltotta Balogh Lászlót a felső szekció vezetésében, míg Balogh László egy új terület, az utánpótlás erőnléti rész vezetője lett. A munkát Simon Bencével osztják meg a felső szekcióban, aki emellett új területként a sérülésmegelőzés és a rehabilitáció felelőse az egyesületnél, aki két korosztály erőnléti képzéséért is felel.

Az edzői stábunk változatlanul erősnek mondható: 5 UEFA A licences, 5 UEFA B licences edző mellett 19 C vagy D licences edzőt foglalkoztatunk. Három kapusedzőnk is magas szintű képzést nyújt kapusainknak, U9-től heti 1, U11-től heti 2 alkalommal. Emellett  4 egyéni képzésért felelős edző (UEFA A és B licenc) és 2 erőnléti edző is dolgozik az egyesületben, valamint a játékosmegfigyelés is kiemelt szerepet kap, hogy a körzetközponti szerepünknek megfelelően a környék tehetségeinek tudjunk biztosítani magasabb szintű képzést, versenyeztetést, illetve lépcsőfokot az akadémiák felé (9 játékosunk igazolt első osztályba 2021-ben)

Az egyének fejlesztése is kiemelt szerepet kapott ebben az évben. Talent program átalakult. Az alsó szekcióban az UEFA B licences Bognár Kornél folytatta a munkát, míg a felső szekció már posztspecifikusabbá vált. Az UEFA A végzettségű Simon Imre a védekező típusú játékosokkal foglalkozik, míg a támadókkal a Honvéd legenda, az 56-szoros válogatott és ifjúsági Európa-bajnok támadó, Kovács Kálmán. Emellett tavasz óta működik a költségtérítéses egyéni képzésünk, a TopFocIKA Labdarúgó Egyéni Képzés.

Ovifoci programunk is elkezdődhetett a tavalyi vírushelyzet miatti törlés után: 3 kerületi óvoda 5 tagóvodájában tartunk rendszeresen labdás sportfoglalkozást.

2016-os korosztályunk is elindult, egy ovis kiválasztó sportnappal egybekötve.

Körzetközpontként az összes Bozsik eseményt (4 fesztivál és 6 torna) mi rendeztük, és körzetközponti válogatottat alakítottunk ki a hozzánk tartozó egyesületekből, akik kéthetente edzenek az Ikarus pályán. Az ősz eseménye ezen a téren az őszi szünetben az U11-es minitorna volt (résztvevők: Honvéd. Monor, Ikarus BSE, Ikarus KK válogatott).

Akadémiai partneregyesületünkkel, Honvéd-MFA-val folyamatosan együttműködünk, közösen építjük a tehetségeket. 2021-ben két játékosunk igazolt a Honvéd-MFA-hoz.

Partneregyesületi megállapodást kötöttünk a Budapest Micro Clubbal, valamint a kerületi MLTC-vel is.

Több beruházás is elkészült:

–          konditerem

–          napelemes rendszer

–          lelátó festése

Több beruházás van folyamatban:

–          60x40m-es műfüves pálya (közbeszerzés folyamatban)

–          füves pálya világítása (közbeszerzés folyamatban)

–          4 öltözős öltözőépület (közbeszerzés folyamatban)

–          konditerem berendezése

–          új szertár beszerzése

–          fotocella beszerzése a felmérésekhez

2022-ben tovább szeretnénk folytatni a fejlődést, elsősorban azért, hogy a játékosok képzését, nevelését még magasabb szinten tudjuk biztosítani.

Végül köszönetet szeretnék sportolóinknak, edzőinknek, a szülőknek, az egyesület vezetésének az elmúlt év közös együttműködéséért!

HAJRÁ IKA, CSAK AZ IKA!

 

Tisztelettel:

Gyurkovics László

Labdarúgó szakosztály-vezető