Beszámoló: Edzőmérkőzés 2009-es korosztály

Ikarus BSE-II. KERÜLET UFC 7-4

Időpont: 2022.01.23. // Helyszín: Ikarus sporttelep

Keret: SZIRT, FADGYAS, VARSÁNYI, BÍRÓ, PATAKI, NAGY B., KOVÁCS-PETERMAN, KESERŰ, MICSKÓ – SIKLÓSI, BÁLINT, TÜTTŐ, BARUNI

G: BARUNI 2, KESERŰ 2, MICSKÓ 2, ÖNGÓL 1

CSIKÓS NORBERT vezetőedző:

Az idény első felkészülési mérkőzésén több meghatározó játékosunkat nélkülőzni kényszerültünk, ellenben voltak próbajátékosok, akik így több lehetőséget kaptak a bizonyításra. Ellenfelünkben egy nagyon szimpatikus és jól játszó csapatot ismertünk meg, akik mezőnyben kreatívan futballoztak, sok futásra kényszerítették játékosainkat. Az őszi játékrendszerhez képest változtattunk, 4 védővel vágtunk neki a találkozónak, ami már a 2022/23-as idényre való felkészülést is szolgálta. A mérkőzés a várakozásunknak megfelelő játékot hozott, sok volt a pontatlanság, helyzetkihasználásunk sem volt a megfelelő szinten, és a csapatrészek együttmozgásán is van még mit javítani. Összességében első nekifutásra egy tanulságos, jó iramú, de sok hibát hozó mérkőzést játszottunk, és látjuk azt, hogy mely részeken szükséges javítanunk. Sok munka áll még előttünk, de biztató volt a hozzáállás, amire lehet építkezni.