Beszámoló: 2014 Dunamenti Liga 3. Forduló

Dunamenti Liga 3. Forduló - 2014-es korosztály

Keret: Tarró Márk, Margitay Kristóf, Belancsity Deján, Orlay Zolta, Fehér Marcell,

Németh Andor, K.Nagy Dániel, Izsó Viktor, Illés Tamás

Legnehezebb mérkőzések vártak ránk, a Honvéd Akadémián rendezett 3. fordulóban.

Az első mérkőzésen csak az első félidőben tudtuk megnehezíteni az MTK dolgát.

Ám a küzdeni akarásra nem volt panasz és sokszor szép támadás vezettünk.

A második mérkőzésen a Vasas Akadémiával játszottunk, ahol tetszetős támadások végén 5gólt szereztünk. Amire a Vasas Akadémia 3góllal válaszolt ebből két gólt mi ajándékoztunk oda. Így ezt a mérkőzést magabiztosan nyertük meg.

Következett az utolsó mérkőzésünk a Honvéd Akadémia ellen. Talán kicsit még az előző győztes meccs járt a fejekben, mert a Honvéd gyorsan vezetést szerezett és az első félidő előtt nem sokkal még egyet. A második félidő ugyanúgy indult, mint az első gyors gól a Honvédtól. Ugyan sikerült nekünk is gólt szerezni, de ez csak szépségtapasz volt.

Külön szeretném kiemelni Tarró Márk kapusunk teljesítményét mert sokszor tartott minket meccsben.

Összeségében elégedett voltam a játékosaim teljesítményével. Talán annyi hiányérzet van benne, hogy a harmadik meccsben sokkal több volt, de tanulásra és győzelemre éhesen várjuk az újabb kihívást, hiszen mi sohasem veszítünk, vagy nyerünk, vagy tanulunk.

IKARUS BSE-MTK 0:7

IKARUS BSE-VASAS AKADÉMIA 5:3

IKARUS BSE-BUDAPEST HONVÉD 1:3

Zabó Ottó