Beszámoló: MLSZ REGIONÁLIS U13

Dunaújváros-Ikarus BSE 0-1

2022.05.22 10.00 // DUNAÚJVÁROSI VIDÁMPARK MŰFÜVES PÁLYA

Összeállítás: Szirt, Eszéki, Fadgyas, Varsányi, Keserű, Micskó, Kovács-Peterman, Vatali, Baruni

Cserék: Siklósi, Rónai, Pataki, Nagy B.

Gól: Micskó

CSIKÓS NORBERT vezetőedző értékelése:

Az eddigi eredmények alapján a csoport két legjobb csapata találkozott egymással. Felállásunkat tekintve a szokásos 4-3-1-et választottuk, és ellenfelünk is ebben a formációban játszott. 

Rossz felfogásban kezdtük a mérkőzést, ellenfelünk motiváltabban, frissebben mozgott. Szerencsére a védekezésünk stabil volt, ezért gólhelyzetig nem jutottak a hazaiak. A második negyedben már sokkal összeszedettebbek voltunk, beszorítottuk ellenfelünket a saját kapujuk elé, de komoly lehetőséget csak a pontrúgásokból sikerült teremtenünk. 

Kiegyenlített játék folyt a pályán, inkább a brusztolás volt jellemző, kevés volt a kreatív megoldás, a kombinatív játék. A későbbiekben valamelyest javultak ezek a mutatók, de még mindig pontatlanul és kapkodva játszottunk. Sok volt az egyéni hiba, elsősorban technikailag nem sikerült megfelelő szinten teljesíteni. Védekezésünket teljesen feltoltuk az ellenfél kapuja elé, azonban egymás biztosításában akadtak hibák, így a vendégek többször kitudták hozni a labdát. 

Elsősorban szélességben nem éreztük a távolságokat, de párszor előfordult, hogy nagy volt a rés a csapatrészek között is. A harmadik negyedben aztán megtört a jég, a sokadik szögletünk után egy szép fejessel sikerült bevennünk a hazaiak kapuját. 

Ezután jobbára a mezőnymunka dominált, de stabilan álltunk a lábunkon, és határozottabban játszottunk, mint ellenfelünk. Az eredmény már nem változott, így az utolsó forduló előtt már kijelenthetjük, hogy a legeredményesebb csapatként végeztünk a bajnokságban. 

Gratulálunk minden játékosnak és köszönjük a szülők támogatását!