Beszámoló: U17 1. és 2. forduló

Hódmezővásárhelyi FC- Ikarus BSE 2:2 (1:1)

2022.08.30 11:00 – Hódmezővásárhelyi Városi Stadion

Ikarus BSE kezdő csapat:

Fodor Kövecs, Szabó Zétény, Gébert Ádám , Beke Zsombor, Apfel Bálint , Loch Ferenc Barnabás, Kolonics Tamás Juhász Roland (8), Canea Hunor, Horváth Balázs, Forrai Frank.

Csere: Jova Levente , Lőrincz Ádám, Juhász Milán , Altnéder Kristóf, Pataki Róbert, Skuléty Máté

Csizmadia Attila edző értékelése:

Az első bajnoki mérkőzésre 17 fővel mentünk el Hódmezővásárhelyre. Hosszú utazás volt, ami mondhatni meg is mutatkozott, hisz Kolonics Tamás háta az utazás során beállt, és játékára erősen kihatott.

A mérkőzést rosszul kezdtük, hisz rögtön az első labdavesztésünket a hazai csapat egy kontra támadás végén góllal büntette. Szerencsére a fiúk gyorsan összekapták magukat és egy jobboldali támadás végén Forrai Frank fejezte be a támadást góllal.

Ezt követően leginkább a küzdelem dominált az első félidőben.

A második félidőben már több egyéni párharcot is megnyertünk, több esetben is a középső harmadból úgy fordultunk a támadó harmad felé, hogy három a három elleni, négy a négy elleni játékhelyzetek alakultak ki, viszont rendre elmaradtak az utolsó jó passzok, amikkel igazi gólhelyzet alakulhatott volna ki, így csak lehetőségek voltak.

A hazai csapat a második félidőben mondhatni a 16-osunkon belül egyszer járt, akkor amikor saját kirúgásunkat ajándékoztuk oda nekik, amit kegyetlenül ki is használtak és a 83. percben ismét megszerezték a vezetést.

A fiúk ismerik a Ferencváros szlogenjét „…..küzdeni mindig, feladni soha…..”. Két cserejátékos Pataki Róbert, és Juhász Milán szó szerint kiküzdötték a 90. percben az egyenlítő gólunkat.

Összességében elégedettek lehetünk a fiúk teljesítményével, mezőnyben sokkal többet adtak nekünk edzőknek, mint gondoltunk. Viszont rengeteg munka van még. Amellett viszont nem tudok elmenni, hogy rögzített helyzeteket kevésbé jól oldottunk meg. A több hetes bedobás gyakorlást úgy érzem, úgy érezzük még gyakorolni kell.

Ikarus BSE-Soroksár 0:2 (0:1)

2022.09.03 – 16:00 – Ikarus BSE Sporttelep

Ikarus BSE-Kezdő csapat: Fodor Kövecs, Szabó Zétény, Gébert Ádám , Beke Zsombor (6), Apfel Bálint, Juhász Milan, Kolonics Tamás, Juhász Roland , Canea Hunor , Gugyela Márton, Forrai Frank

Csere: Jova Levente, Lőrincz Ádám, Juhász Milán, Polyák Dávid, Horváth Balázs, Pataki Róbert, Skuléty Máté, Baruni Suhyb Omaro

Csizmadia Attila edző értékelése:

A második mérkőzésén hazai pályán játszottak a fiúk.

A Soroksár jó erőkből áll, amit már a mérkőzés elején lehetett látni. Az első félidő elején magukhoz is vették a kezdeményezést, meddő mezőnyfölényben voltak, majd egy szöglet utáni kavarodásból vezetést is szereztek. A szünetig az eredmény nem is változott.

A második félidőben is a küzdelem jellemezte játékunkat, és javarészt a pálya közepén folyt a játék.

Sajnos igazán nagy gólhelyzetet nem sikerült kialakítani, és egy idő után el is fáradt a csapat, amit a Soroksár ki is használt és 2 gólra növelte előnyét, ami a lefújásig nem is változott.

Összességében a fiúk nagyot küzdöttek, nem adták fel, viszont sajnos most az eredményben ez nem mutatkozott meg.