Ezüstérem Egerben az Adventics kupán!

Ezüstérem Egerben az Adventics kupán!

2009-es korosztályunk Egerben vett részt az első nagyobb tornáján. Következzen a beszámoló edzőjüktől, Horváth Krisztiántól.

Először indultunk el egy rangos 4 napos tornán.

Féltettem a srácokat, hogy 4 napon keresztül nem lesz meg a megfelelő koncentráció mindenkiben, de bebizonyították, hogy ezt a jövőben meg se próbáljam még egyszer megtenni!

Első napon 2 csoportmeccs állt előttünk. A Gödöllő, és házigazda Plútó SE EGER csapata ellen kellett megmérkőznünk.

CSOPORTMECCSEK:

IKARUS 0-1 GÖDÖLLŐ

A Gödöllő ellen meglepő módon nem aludtunk bele a meccs kezdetébe, és az első másodperctől fogva koncentráltan, fegyelmezetten fociztunk, köszönhetően, hogy 1 órát tudtunk rendes pályán mozogni és gyakorolni a meccset megelőzően.

Sajnos a futballt gólra játsszák nem pedig kapufákra, amiből az első meccsen hatot is rúgtunk.

Egy szerencsétlenül megpattanó góllal pedig sajnos kikaptunk, pedig nem hogy pontot, de pontokat érdemeltünk ezen a meccsen!

IKARUS 3-3 PLÚTÓ SE EGER

Második meccsünk következett, ahol a házigazda fogadott minket.

Őszintén szólva, az amit ezen a meccsen az ellenféltől láttunk azt nem minősíteném semmilyen jelzővel. Rugdalózva, alattomosan játszva, és hogy egy csapat taktikája az legyen, hogy egy kisfiú aki nagyot tud lőni az a saját térfeléről rugdosson kapura az nem futball az én szememben, de hát ilyen a foci és ezt is le kell győzni!

Sajnos három gólt is így kaptunk, miközben a mi 3 gólunk egyszerűen fantasztikus volt, remek összjáték, parádés helyzetfelismerések és befejezések jellemezték a mi játékunkat!!

Gólszerzők: Szarvas Péter, Keserű Krisztián, Vatali Olivét

IKARUS 8-0 CSHC HALÁSZI FOCISULI

Második nap az egyik legkönnyebb csoportmeccsünk állt előttünk, de tudjuk hogy a kötelezőt hozni a legnehezebb néha, de szerencsére nem így alakult!

A srácok remek helyzetfelismeréssel, passzokkal, gólokkal szétzilálták ellenfelüket aminek a vége egy nagy gólkülönbségű győzelem volt!

Gólszerzők: Vatali Olivér (3), Varsányi Roland (2), Szarvas Péter, Keserű Krisztián, Magyar Bence

IKARUS 4-2 CSÍKSZEREDA

Utolsó csoportmeccsünkön, azért küzdöttünk, hogy ebből a nagyon erős csoportból továbbjussunk.

Ehhez, azt a csapatot kellett legyőznünk aki addig 3 meccsből 3 győzelmet aratott!

Reggel, láttam a srácokon, hogy nagyon félnek, ezért egy picivel több időt szántunk a meccs előtti eligazításra, hogy megnyugtassuk, de egyben pörgessük is a srácokat!

Sikerült és egy nagyon jó meccsen egy gyönyörű győzelmet arattunk!

Az első 6 perc után már 3-0-ra vezettünk, remek kombinatív játékkal és kiváló Vatali Olivér helyzetkihasználással. Ezek után egy picit bealudtunk és két gólt is kaptunk, de a srácok összeszedték magukat és hatalmasat küzdve még egy Magyar Bence góllal megfejelve az addigi eredményt 4-2-es eredménnyel vonulhattunk le a pályáról!

NEGYEDDÖNTŐ

IKARUS 2-2 CSÍKSZEREDA   büntetőkkel 3-2

Pechesek vagy szerencsések ki-ki döntse el hogy mik voltunk a sorsolásnál, hogy ismételten a torna legjobb csapatával kellett megküzdenünk.

Parádés meccsen, ahol az olykor durva, de határokon belüli játékkal megfűszerezett, és mezőnyben pedig kombinatív, gyors játékot játszva mindkét csapat, egy hatalmas meccset játszottunk, ahol a büntetőkre került a sor!

Végletekig kiélezett, remek kapusteljesítményünknek köszönhetően egyel nekünk sikerült többet értékesítenünk, ezért mi kerültünk a LEGJOBB 4 CSAPAT közé!!

Gólszerzők: Magyar Bence, Vatali Olivér

ELŐDÖNTŐ

IKARUS 7-1 BUDAFOK

Ezen a napon ez volt a harmadik meccsünk, de a srácokon látszódott, mintha egy egész Kölyökliga szezont játszottak volna le ma!

A meccs előtti megbeszéléstől elkezdve láttam az elszánt arcokat és tudtam, hogy nem lehet itt probléma. Hamar eldöntöttük a meccset, mert már az első félidőben 4-1 volt az eredmény.Egy másodpercig nem fordult meg a fejemben, hogy nem mi leszünk a döntősök.

Erre még rápakoltak a srácok 3 gólt a második félidőben is 7-1es eredménnyel masíroztunk be a hétfői döntőbe!

Gólszerzők: Szarvas Péter (2), Keserű Krisztián (2), Pataki András, Magyar Bence, Vatali Olivér

DÖNTŐ

IKARUS 4-4 GÖDÖLLŐ   büntetőkkel 4-5

Elérkezett a várva várt nap!

30 perc választott el minket, hogy életünk első nemzetközi tornáján arany éremmel a nyakunkban térjünk haza Pestre.

Nagy volt az izgatottság, félelem mind a játékosokban és bennem is!

Én is mint edző, és a srácok is most jutottunk el először egy torna döntőjébe.

Őszintén szólva, aludni alig bírtam, de szerintem a srácok se a legjobban.

Kattogott az agyam, hogy mit mondjak nekik, hogyan motiváljam őket, hogy ne mindig szinte ugyan az legyen, de úgy döntöttem nem változtatunk semmin, még a vacsora helyszínen se az előző este.

Minden rendben zajlott, kiérkeztünk a pályára, ment a megszokott ritmus, aztán eljött az idő a csapatmegbeszélésre. Mindent átbeszéltünk amit ilyenkor át kell, és belevágtunk a bemelegítésbe. Minden szuperül ment, és bíztam benne, hogy meglesz ez a meccs is!

Aztán elkezdődött!!

A bíró belefújt a sípjába és a 30 perc elkezdett visszafele pörögni.

Mindkét csapat ügyesen, kombinatívan játszott, de kettő megítélt szabadrúgásunkat Varsányi Roland kegyetlenül bevágott!! 2-0 ide. Aztán sajnos megint jött a hiba tőlünk, hogy elhittük, hogy ez a meccs már megvan és elaludtunk. A Gödöllő pedig van olyan jó csapat, aki ezt kihasználja! 2-2 volt az eredmény a félidőben.

A második félidőben aztán nem nálunk volt a karmesteri pálca, hanem a Gödöllő kezében és kétszer is ők szerezték meg az előnyt, de Varsányi Roland egy bomba- és egy szabadrúgásának köszönhetően büntetőkre mentettük a meccset.

Elérkezett az, amit senki se várt igazán! Sajnos nem sikerült a második büntetőpárbajt is megnyernünk, így a 2. helyezést értük el a tornán!!

Gólszerzők: Varsányi Roland (4)

Hatalmas elismerés, gratuláció az összes játékosnak aki itt volt ebben a 4 napban!

A szülőknek megszeretném köszönni azt a szurkolást amit végigcsináltak mind a 7 meccsen. A segítő- és szervezőkészséget amit mutattak a csapat irányába, és hogy lehozták a gyerekeket és ezzel örömöt okoztak nekik!

A CSAPAT TAGJAI: SIKLÓSI GERGELY, PÁSTHY ÁRON, VARSÁNYI ROLAND, KESERŰ KRISZTIÁN, MAGYAR BENCE, MOLNÁR ERIK, PATAKI ANDRÁS, KOVÁCS-PETERMAN MÁRTON, VATALI OLIVÉR, SZARVAS PÉTER

EDZŐK: HORVÁTH KRISZTIÁN, RŐTHY MARTIN