Felnőtt és U14 hétvégi beszámolók 2017.11.04.

Ikarus BSE – Újbudai FC – Voyage SE 8-1 (5-0) (BLSZ I. osztály, 12. forduló)

Felnőtt csapatunk igencsak kitett magáért, hisz aktuális ellenfelünknek 8 gól is sikerül berámolni, amire a vendégek csak eggyel tudtak válaszolni. A 4. percben megszereztük a vezetést, amikor Balogh “2” Bence egy szélről betett labdát lőtt a kapufa mellé a sarokba. Az 5. percben Devecser szinte lemásolta Bence gólját, így már kettő volt az előny. Az ellenfélen már ekkor érződött, hogy nem sok reményt fűznek a pontszerzéshez. A 18. percben Horváth a 16-os sarkáról kilőtte a hosszú sarkot, a 36. percben Devecser egy kontrát kísérve a kipattanót passzolta a kapuba, két perccel később Orosz Boti távolról volt eredményes. Így a szünetben 5-0-ás előnnyel mentünk pihenni.

A második félidőben Horváth távoli bombája révén növeltük az előnyt. A vendégek első igazi helyzetére a 66. percig kellet várni, igaz ebből egyből gólt is szereztek, az üresen maradó csatáruk az ötösről szép gólt fejelt.

A hajrára teljesen felőröltük ellenfelünket, a 82. percben Kasinszky egy kiugratással meglógott, majd a kapus mellett a hosszúba lőtt 16-ról. A pontot az i-re a csereként beálló Borgulya Dani tette fel, ő a saját maga által kiharcolt büntetőből volt eredményes.

jegyzőkönyv

 

U-14-es korosztályunk meccseiről szokás szerint Csikós Norbert számolt be.

Soroksár SC – Ikarus BSE 1-6 (1-4) (MLSZ U-14 II. Közép-A. 10. forduló)

Győztünk…. sok pozitívuma nem volt a mai mérkőzésnek…. Egyelőre csak találgatjuk, hogy miért vagyunk ilyen szélsőségesek, az egyik mérkőzésen kiválóan játszunk, a másikon az ellentétes arcunkat mutatjuk, átvesszük ellenfeleink stílusát. A hétvégi meccsen csak az eredménynek örülhettünk, amely látszólag magabiztosnak mondható.

jegyzőkönyv

Ikarus BSE – Szent Pál Akadémia – HSE 4-0 (1-0) (BLSZ SERDÜLŐ U14 2. CSOP. 10. forduló)

Izgalmas mérkőzésen megérdemelten nyert újfent csapatunk. Bár nem játszottunk olyan magabiztosan, mint az elmúlt mérkőzéseken, ennek ellenére helyzetek sokaságát alakítottuk ki, melyből négyet sikerült értékesíteni. Amennyiben az elmaradt mérkőzéseinket is hozzuk, a táblázat élére ugorhatunk. A játékon van még mit csiszolni, de az utóbbi három mérkőzése rúgott 17 gól figyelemre méltó. Megyünk tovább a megkezdett úton.

jegyzőkönyv