Ikarus BSE – 1908 SZAC Budapest 0 : 4

Ikarus BSE – 1908 SZAC Budapest 0 : 4

Nem a legjobb előjelekkel vártuk a pénteki bajnoki mérkőzést. 3 – 4 hétre elvesztettük csapakapitányunkat Ferkel Miklóst (kéz sérüléssel műtötték), a csapatunk rutinosabb játékosai sérüléssel bajlódnak. Fiatal csapatunk nem bírja el ezen, játékosok hiányát.

A mérkőzés a SZAC kezdte magabiztosabban, de tartottuk magunkat. Mint már annyiszor bebizonyosodott, a védekezésünk nem működik megfelelően, egy szélen eladott labdával megiramodott ellenfelünk, a beadás után középen érkező csatár a kapufára fejelt, ami visszapattanva védőnkről a gólvonal mögé jutott. Ez a szerencsétlen momentum megfogta az amúgy sem magabiztos csapatunkat. A félidő feléig tartottuk magunkat. Második félidőre cserélni kellet, és a csapat szerkezetén is változtattunk. Ellenfelünk fokozta a tempót, amivel nehezen boldogultunk. Cserékkel próbáltunk frissíteni. Fokozottan felőrölt minket a jó játékosokból álló ellenfelünk (többen kiemelt akadémiákon pallérozódtak), a meccs végére súlyosnak tűnő vereséget szenvedtünk.

Rá kellett jönnünk ez a játékos keret nem tudja megvalósítani az általunk kitalált játék rendszert, éppen ezért változtatnunk kell a játék rendszeren valamint a taktikán!
Nehéz mérkőzések elé nézünk: Újpest FC II., REAC, BVSC!

DE, ez nem tántorít el minket, folytatjuk a kemény munkát, a céljainkért továbbra is küzdünk és harcolunk.
Skravanek L. – Balogh T. (Ország O. 63.), Ulicsák B., Siliga Á. – Zováth J., (Péntek T. 46.) – Szabó G. (Török ZS. 63.), Bíró B., Sebők M., Szél B. – Varga P. (Sós B. 73.), Schile B. (Oláh Z. 66.)

Varga István