A gyermekek nevelése közös felelősség

A gyermekek nevelése közös felelősség

Egyesületünk, az IKARUS BSE fontosnak tartja, hogy a kerületi iskolákkal és óvodákkal jó kapcsolatot építsen ki. A kapcsolatunk az intézményekkel eddigi is kiváló volt, és ennek eredményeként írásbeli együttműködési megállapodást kötöttünk három XVI. kerületi iskolával:

 

Centenáriumi Általános Iskola
Jókai Mór Általános Iskola
Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium
 

 

A megállapodás részeként egyesületünk labdarúgó sportszercsomagot adott át az intézményeknek.
Svantner István, egyesületünk elnöke a Centenáriumi Általános Iskola igazgatójának, Horváth Sabáli Évának adta át a csomagot, amelyet örömmel vett át Jávor István (képünkön), testnevelő tanár, és az iskola egyik diákja.
Gyurkovics László, labdarúgó szakosztályunk vezetője pedig a Dr. Zalainé Ótós Ildikónak (képünkön), a Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium igazgatójának vitte el a sportszereket, illetve a Jókai Mór Általános Iskola képviseletében Pádár Béla (képünkön),, testnevelő tanár fogadta örömmel az eszközöket.
Hamarosan további intézményekkel bővülnek az oktatási-nevelési, illetve partneregyesületi kapcsolataink.