Évértékelő: 2005-ös korosztály

A téli edzéseket január közepén kezdtük, amelyek látogatottsága egész tavasz folyamán 90 % os volt. Téli edzőmérkőzések  jól sikerültek, és még nagyobb kerettel tudtuk az elején lejátszani ezeket. Részt vettünk a téli futsal bajnokságban, amit csoport harmadik helyezettként zártunk. A hónapok óta húzódó bajnokság váltás csak utolsó héten vált valósággá nem kis meglepetésre, Két keretet kellett kialakítani, amelyből az egyik átigazolt, de közben amennyire lehetett figyelni kellett arra is,  hogy ne létszám gondok ne legyenek sehol. A Grundba átigazoló kertet erősségben elsőbbséget élvezett, bár mindent fontolóra vettünk a két keret kialakításánál ennek ellenére voltak veszteségeink. A bajnokság kezdete előtt Kiss Márton a DVTK  Akadémiára igazolt bár hiányzott a játéka, de mindenképp feljebb kellett már lépnie. A bajnokságra nagy várakozással tekintett a csapat, annak ellenére vártuk a kezdést, hogy tudtuk az első öt meccsen három nehéz mérkőzés lesz, akkor azt még nem sejtettük, hogy ezek rangadók lesznek. Összességében várakozáson felül teljesített a csapat, a tavaszi tabellán 3. helyezettek lettünk egy ponttal lemaradva a második helyezettől. 12 győzelem 1 döntetlen 1 vereség.

A bajnokság elején az ősszel megszokott stílusban és felállási formában kezdtük a tavaszt, de az ötödik fordulótól változtatnunk kellett, a fejlődés miatt. Három védővel játszottunk, és hosszabb átadásokat és indításokat is beépítettünk a játékba. Jobban sikerült alakzatba felállni és a támadó harmadban nehezen védekezték le az ellenfelek a fiúkat. Jobban sikerültek a játékfelépítéseink, és kevesebb hangsúlyt helyeztünk a labdabirtoklásra. Egyénileg is sokat fejlődtek a fiúk a kitűnő hozzáállásuk miatt, mivel állandó versenyhelyzetet teremtenek maguknak még edzésen is.  Összességében az egész csapatot nagy dicséret illeti az egész évben nyújtott motivált és fejlődő játéka miatt. Azt, hogy jó úton járunk mi sem bizonyítja jobban, hogy a nyári edzéseket három játékos is akadémiai csapattal kezdi, reméljük sikerrel veszik az akadályokat.

Szakmai értékelés

  • A nyárhoz képest két meghatározó játékos elment a kerettől. Kis Márton és Borbély András személyében, valamint az ősszel kiegészítő emberként de mindig megbízható Borsi testvérek. A megszokott 4-3-3 és 4-2-3-1 felállási formával kezdtünk, ami az első három mérkőzésen jól is működött, de idővel rá kellett jönnöm hogy ebben a felállási formában a 16 fős kerettel kicsi a mozgásterem és csak posztra tudok cserélni változtatni nem tudok ha szükséges. Rövid gondolkodás után a 3-1-3-3 tűnt megoldásnak, de a középpályán nehézséget okoz a védekezés ezért alap 3-4-3 maradt egy bajnoki mérkőzés után, és amiben végig játszottuk a tavaszt. Nagyon sokat segítették az alakzatok a labdabirtoklást. A belső védőket nem tudták levédekezni, a belső ékek pedig nagy gondot okoztak mindig, állandó nyomás alatt tartottunk 10 mérkőzésen keresztül az ellenfeleinket.
  • A védekezés szervezését sokkal jobban megoldották, és megértették mint 4-2-3-1 ben, jól vissza forogtak a szélekről először még 4-4-2 be utána, már 5-3-2 be is. Minél közelebb védekeztünk a kapunkhoz annál közelebb léptek a támadók is. Legnagyobb meglepetésemre alig hibáztak bele a belső védők is. Amiben előre kell lépnünk következő bajnokságra, a párharcok, bár nagyrészt idősebbek ellen játszottunk, de sok labdát vesztettünk ezért ha olyan helyzetbe kerültünk.
  • Átmenetek közül a védekezésbe való átmenet volt legkevesebb probléma, bár pszichés fáradtság és a bajnokság vége felé már kevesebbet pressingeltünk. A támadásba való átmenetek, főleg a kontrákban a nyártól sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk, erre egy két alkalommal voltunk kényszerítve, de ha igen akkor abszolút nem ment.
  • Kondicionálás terén igyekeztem betartani az előírtakat a fokozatosság elvével. A változatosság is fontos volt, sok összetett gyakorlatot végeztünk, de a jövőben sokkal több erőfejlesztést, és core gyakorlatot kell végeznünk. Azt gondolom egész bajnokságban jól regenerálódtak a fiúk.



Simon Imre

up.edző