Mit csinálnak jól Izlandon? (1. rész)

(Új, szerdánként megjelenő rovatunkban a labdarúgással kapcsolatos sztorikról, érdekességekről lesz szó. A későbbiekben a szabályokról alkotott tévhitektől elkezdve edzésmódszereken át a profi futball mindennapjairól a lehető legváltozatosabban.)

2009-ben egy marék izlandi elindult Angliába, hogy megszerezze az UEFA edzői képesítését. Út közben megálltak egy mérkőzés erejéig Readingben, ahol nagy reménységük, egy 18 éves bizonyos Gylfi Sigurdsson bevetésére voltak kíváncsiak.

Az izlandi La Masia (a Barcelona akadémiája), azaz a Breidablikről 3 évvel korábban került ki a játékos, aki egyfajta kísérleti nyula a helyi futbbalista nevelésnek, ami a 2000-es évek elején óriási változáson ment át.

“Amikor megérkeztünk azt láttuk, hogy Steve Coppel középső védőt játszat vele. Azt mondták, hogy nem elég gyors ahhoz, hogy középpályás legyen. Egyúttal meg is nyugtattak, hogy meg fogják találni a neki való posztot. Úgyhogy ott maradt a védelem közepén.” – emlékezett vissza Dadi Rafnsson, aki azóta az akadémia igazgatója lett.

Az izlandi futballszurkolók inkább Brendan Rodgers nevét foglalhatják imába, aki még abban az évben érkezett Coppel helyére és egyetlen edzés után szólt Sigurdssonnak, hogy mától bizony karmestere lesz a Readingnek.

A fiatal játékos pedig valósággal kivirágzott. Nem is csoda, hogy 2010-ben klubrekordot jelentő összegért megvásárolta őt a Hoffenheim. A világbajnoki selejtező sorozatban pedig már 5 góllal járult hozzá, hogy a csoport második helyén végezzen hazája. Aztán ki tudja, lehet, hogy belső védőnek sem lett volna rossz…

Arról 2012-es vébéről a csupán rájátszásban lemaradó Izland lett a 2016-os Európa Bajnokság csodája, a történet pedig 2020-ban Oroszországban folytatódik. De hogy jutott el idáig egy csapat, amely 2011-ben nem fért fel a FIFA ranglista legjobb 100 csapata közé? Egyáltalán mit érdemes tudni az izlandi fociról?

Ha ránk magyarokra igaz (volt), hogy a jég hátán is megélünk, akkor az izlandiakra ez hatványozottan igaz. Az újrahasznosítás fellegvárában ráadásul focizni is megtanultak közben. Nem is kicsit.

5 évvel ezelőtt, Lars Lagerback kinevezése előtt a FIFA ranglista 133. helyén szerénykedett az alig több, mint 300.000-es lélekszámú Izland válogatottja. Jelenleg a 21. helyet foglalják el.

A szigetország tökéletes példát mutat(ott) arra, hogy hogyan kell jól elkölteni a pénzt az utánpótlásra, a korábbi rendszerrel ellentétben, ahol korán kiégő játékosokat tudtak csak nevelni. Minden idők legkisebb nemzeteként letették névjegyüket a franciaországi Európa Bajnokságon és egyenes ágon kvalifikálták magukat Oroszországba. Nem is rossz egy ekkora országtól, aminek a fele vulkánokból és gejzírekből áll.

A futball átvette az uralmat a szigeten. Mindenki nézi. Mindenki játsza. Az országszerte elterülő fedett “buborék-pályák” megtelnek nézőkkel és úgy tűnik, hogy egy egész ország fogott össze a csodálatos játék jobbá tételéért. És valahogy mindannyian bele tudják tenni a részüket a közösbe. Sokak szerint a halász hagyományok miatt képesek arra, hogy ha kell akkor szó szerint halálra gyakorolnak egy feladatot. A túlélési ösztönök sokkal erősebben élnek bennük, így tudják kivárni a legkényelmetlenebb körülmények közt is a kapást.

“Ha egy izlandi elkezd valamit megszállottan csinálni, akkor a többiek követni fogják. Sokak szerint ez már beteges. Néha azt sem tudjuk, hol kell megállni.” – elemezte nemzete sajátosságait Rafnsson.

A lenyűgöző ebben az, hogy nem csak a futball hozza így össze őket. Elég ehhez egy Justin Bieber koncert is, amire a lakosság közel 1/10-e váltott jegyet.

A Laugardalsvollur, az izlandiak nemzeti stadionja Reykjavik partjainál fekszik. Az épületbe bárki, bármikor besétálhat a főkapun, végigmehet a széksorok között, majd a pálya közepén találhatja magát. A stadion egyébként pont úgy néz ki, mint megannyi dolog az országban: mintha egy arra sétáló óriás táskájából pottyant volna ki a kráterek és vulkánok közé. A “szoci-stílusban” épült stadion végében egy ottfelejtett traktor néz csendesen a kemény tél tépázta pályára.

Az Izlandi Labdarúgó Szövetség központja is itt található. A falról a matricákból kiragasztott felnőtt válogatott tagjai mosolyognak vissza, legvégén egy fényes (ritka) Lagerback lappal. Állítólag, amikor a Portugália érkezett ide válogatott mérkőzésre, Cristiano Ronaldo külön öltözőt kért magának. Az izlandiak ezt tisztelettel visszautasították, hiszen akkor csapattársainak a folyosón kellett volna öltözniük. Az egyenlőség az országban alapelv, bocsi, Cristiano.

Ez azonban 6 évvel ezelőtt, 12 hónappal Lagerback kinevezése előtt történt. Ekkor valószínűleg még nem is sejtették, hogy milyen csodákat fog véghezvinni a svéd kapitány.

A Európa bajnoki kvalifikáció után egy újság úgy írt róla, mint a vulkáni sziget felszabadítója, ő maga azonban egészen másképp áll a történtekhez.

“Az első és legfontosabb dolog, hogy fantasztikus játékosaink vannak. Elkezdték észrevenni az elmúlt évben a feltörekvő játékosainkat a felnőtt csapatoknál és az ígéretes tehetségeinket az utánpótlásban. Folyamatosan fejlődik a játékunk minősége. Ha megnézik az utánpótlásunk legutóbbi 5 évét, akkor láthatják, hogy óriási változáson mentünk keresztül.” – nyilatkozott csapatáról elismerően a már 67 éves Lagerback, még az EB-csoda előtt.

“Óh, igen. Egy igazi klasszis. Tipikusan az a játékos akit úgy hívok, hogy kétirányú középpályás. Akkor is fontos része a csapatnak amikor támadunk és akkor is, amikor nincs nálunk a labda. Ez teszi őt igazán különlegessé. A világ bármely csapatában helytállna.” – emelte ki a csapat sztárját, Sigurdssont.

A kinevezésekor azt tűzte ki célul Lagerback, hogy kivezeti csapatát a következő világbajnokságra.

“Azt gondoltam róla, hogy megőrült.” – mondta Hallgrimsson, aki azóta átvette a szövetségi kapitány szerepet.

Lagerback azért tudott ilyen magabiztosan nyilatkozni, mert látta, hogy milyen munka kezdőtött a kis korosztályoknál. A tehetségek felfedezése és gondozása a buborékokban, és a nyitott stílusú edzői felfogás a legkisebbektől kezdve egyértelműen jelezték a svéd szakember számára, hogy valami nagyon komoly dolog indult el az országban.

“A siker kulcsa abban van, hogy már 5-6 éves korban szakképzett edzők foglalkoznak a gyerekekkel, ahogy a legmagasabb szinteken is. A rendszer jól van felépítve. Látható, ahogy tolják az utánpótlás képzést a kluboknál. Ha megnézik az Európa bajnoki keretünket, akkor láthatják, hogy a fiatal játékosaink is maximálisan képzettek.”

A kis nemzet előnyei

A jelenlegi csapatuk egy igazi mix. A kapusuk Halldorsson például filmrendező. Ő rendezte Izland 2012-es Eurovíziós dalához a klipet. Leghíresebb játékosuk Gudjohnsen, 16 éves korától Belgiumban nevelkedett, hiszen korán kijöttek hihetetlen képességei a futballhoz. Ráadásul érettségi után gyakorlatilag minden tehetség elvándorol az országból.

Az Európa Bajnokság előtt rengetegen feltették a kérdést, hogy tényleg elég jó ez az izlandi válogatott? A kibővített létszámos EB, a vendég csapatok gyenge szereplése Izlandon, és a hazaiak bunkerfocija, majd ezeknek a szerencsés együttállása jelenthette az izlandi csodát.

Ráadásul egy-egy győztes meccs után úgy ünnepelnek, mint egy angol 6. ligás kiscsapat, akinek sikerült kiharcolnia az újrajátszást egy Premier League-es csapat ellen a Ligakupa 3. fordulójában.

“Abszolút előnyünkre szolgál, hogy ez egy ilyen kis állam. Könnyebb megoldást találni dolgokra, majd alkalmazni azokat széles körben. Abban különböznek az izlandiak az összes többi északi néptől, hogy ők nem egyénekben gondolkodnak. Ott azt mondják, hogy ha szükséged van valamire, akkor gondoskodj magadról. Ilyen értelemben itt nagyon könnyű dolgom volt ezekkel a srácokkal dolgozni. Kiváltság volt résztvenni ebben a történetben. Ez egy nagyon kis nemzet és senki nem várta, hogy eljutunk idáig. Van ebben valami különleges.”

De mégis mi volt a módszerük, amit esetleg lehetne követendő példaként használni akár a magyar labdarúgásban is? 3 pontban lehet megfogalmazni. Az első az edzőkérdés.

Sacchi, a Milan korábbi legendás edzője szerint mindenkinek számára elérhető céllá kell tenni. Ezt Izlandon gyakorlattá tették, hiszen a teljes lakosságra (kb. 330.000 fő) jut közel 600 képzett edző. Közülük 400 legalább UEFA ‘B’ licensszel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy 825 emberre jut egy edző. Viszonyításképpen Angliában ez a szám 11 ezer fejenként.

“Minimum UEFA ‘B’ diplomával kell rendelkeznie minden edzőnek az U10-es korosztály felett és ‘C’ licensszel, aki 8 évesnél fiatalabbakkal kíván foglalkozni.” – mesélt a felépítésről Dagbjartsson, az Izlandi Labdarúgó Szövetségt utánpótlás edzőiért felelős munkatársa. Ez a szint csak eggyel van az “A” papír alatt, amivel Angliában már profi csapatot lehet irányítani. Ezáltal már a legkisebbek komoly képzést kapnak.

“Ha 4 éves korodban elkezdesz focizni, akkor már szakemberek fognak tanítani. Nincsenek amatőreink. Minden gyerek profi körülmények között nevelkedhet, ha be tudják fizetni neki az éves tagdíjat. A saját fiam 3 éves korában kezdett el játszani. Az egyik edzője ‘A’, a másik ‘B’ licenszes.”

A második pont a munkakörülmények. Márpedig ebben Izland verhetetlen és az országban rengeteg pénz van a fociban, amire meg is találták a módot, hogy hogyan kell jól elkölteni. A klubok mindenütt szerződést kötöttek a helyi önkormányzatokkal, és elkezdtek fedett műfüves pályákat telepíteni szerte az országban. Egész évben fűtve van és minőségi edzők foglalkoznak a gyerekkel. (A magyar labdarúgás aktív résztvevőjeként azt kell mondjam, hogy itthon is hasonló lépéseket kellene megtenni, hogy végre ne hátrafelé haladjunk.)

Harmadsorban pedig megrefolmálták az iskolai futball oktatást. Felvásárolták az iskolák melletti területeket és még több műfüves pályát hoztak létre hasonló körülményekkel, mint a kluboknál.

Az akadémia felé vezető úton a Guardian izlandi fotósa elvezeti kollégáit egy véletlenszerű iskolába, ahol a szünetben a focipályán töltik idejüket a gyerekek. Bár rendkívül sokféle játékot játszanak, az vitathatatlan, hogy a kiskorban focipályához szoktatás nem fog nagy hátrányt jelenteni a későbbiekben, akár labdarúgó lesz a gyerekből, akár szurkoló.

A fotós nevezetesen Steve Lennon, aki korábban szerepelt a skót Rangers csapatában is. Már négy éve izlandon focizik és nagyokat nevet, amikor arról kérdezik kollégái, hogy mikor lesznek Angliában is ilyen létesítmények.

“Aha, lefogadom, hogy üvegeket törnének csak ott, meg robogóval túrnák szét.”

Az Angliát és Norvégiát is megjárt játékos láthatóan ennyi idő után sem emésztette meg, hogy mekkora különbség van a játékos nevelésben Izland és Anglia között – nem az utóbbi javára.

“Fiatalkoromban főutak mellett futottunk, drótkerítések közt fociztunk. Itt a gyerekeknek lehetőségük van UEFA licenszes edzőktől tanulniuk. Számunkra ezek apukák, önkéntesek voltak, hetente egyszer.” – kesergett Lennon.

Ifikorában mesterhármast ért el a skót kupa döntőjében a rivális Celtic ellen, a felnőtt csapatban azonban összesen alig 60 percet játszhatott. Ráadásul nem sikerült az elválás sem szépen, miután a klub legendás játékosa Barry Ferguson arcba könyökölte, miután szerinte ‘meghúzta a mezét’.

“Azt mondta, megleckéztet.”

Hogy fel tudna-e zárkózni az angol foci ehhez a szinthez?

“Nem tudom. Talán túl kapzsik vagyunk ehhez az egészhez. Otthon Angliában elképesztő fizetéseket vesznek fel ugyanazokért a munkákért, amiket itt végeznek. A felsővezetésben elképesztően beképzeltek és igénylik azt a horribilis fizetést. Ezzel ellentétben itt mindent arra költenek, hogy fejlődjenek. Úgyhogy nem tudom, talán nem csak a fociban lenne szükség változásra.”

https://www.facebook.com/stayfootballish/