Karácsonyi Keddi Karcolat 19. rész (2017/12/26)

(Keddenként jelenik meg egy rövid írás, aminek a témája valós eseményen alapul és minden esetben az egyesületünket érinti. Stílusában könnyed, a sporthoz, az emberhez köthető szösszenet.)

19. rész letöltés pdf formátumban

Ez az írás sem tartozik a karcolat műfajába, de már régebben elhatároztam, hogy az alábbi két újságcikben foglalt történetet megosztom számotokra. Úgy gondolom, hogy a mondanivalója, soha nem volt ennyire aktuális.

Javaslom, hogy csak akkor olvasd el, ha egyszuszra van öt perced. (TZ)

Barátkozás, béke és foci a lövészárkok közt

A mai ünnepnapon a nemzetközi labdarúgás történetének alighanem legcsodálatosabb mérkőzéséről emlékezünk meg: a találkozóról, amelyet 1914 karácsonyán, a világháború vérzivatara közepette vívtak egymással brit és német katonák – a lövészárkok között, a „senki földjén”.

 

(Csillag Péter NS- 2008)

Mondják, a labdarúgás csodákra képes.

 

S akiknek mondják, ilyenkor sok esetben elfojtanak egy ásítást – igen, igen, szép gondolat, hallottuk már néhányszor…

Persze igazuk is van, ne becsüljük túl a sportág szerepét! Végtére ez csupán játék, amelynek jelentősége eltörpül az emberiség néhány fontosabb „elfoglaltsága” mellett: hogy kerülne például futball-labda a háborúba?

Valóban, hogy került az első világháború idején a nyugati fronton a lövészárokba az a labda, amellyel lejátszották a futballtörténet legnagyszerűbb mérkőzését? Mert ahhoz aligha fér kétség, hogy a sport eredeti üzenetét, a játék nemességét egyetlen találkozó sem fejezte ki olyan nyilvánvalóan, mint az, amelyet 1914 karácsonyán a „senki földjén” vívtak egymással a szemben álló brit és német katonák.

Az eseménnyel kapcsolatban számos ellentmondó és eddig nem tisztázott adat került nyilvánosságra, a legfontosabbakat azonban a rendelkezésünkre álló kevés forrásból is kiszűrhetjük. A világháború első évében a több hónapja tartó vérengzésbe belefáradó, elcsigázott katonák a megmerevedett nyugati frontvonal mentén több helyen nem hivatalos fegyverszünetet kötöttek egymással, amely a legtöbb esetben csak egy-két napig tartott, néhány ponton azonban hetekre békét teremtett.

 

A fennmaradó levelezésekből nem egyértelmű, hogy a spontán fegyvercsendet kihasználva egy vagy több futballmeccset rendeztek-e a harctéren (sőt az 1914-es mellett él egy 1915-ös mérkőzés emléke is), az azonban C. I. Stockwell százados korabeli beszámolójának köszönhetően világos, hogy a franciaországi Armentieres mellett sor került efféle ütközetre a Királyi Walesi Lövészhadosztály 2. zászlóalja, valamint a német 133. szász gyalogezred és a 6. porosz vadászzászlóalj között.

„Azt hiszem, ez volt életem legkülönösebb karácsonya – írta a brit tiszt. – Az ünnep előestéjén erős hideg volt, így másnap reggelre keményre fagyott a talaj, és sűrű köd ereszkedett a tájra. Délután fél kettő körül a lövészárkokban éppen a karácsonyi ebédünket költöttük el, amikor az ügyeletes őrszem izgatottan jelentette, hogy a köd felszálltával észrevette, a harctéren több fegyvertelen szász álldogál.

Megparancsoltam a katonáknak, azonnal helyezzék készenlétbe a fegyvereket, és kinéztem a lövészárokból. Legnagyobb meglepetésemre a szász katonák azt kiabálták: »Ne lőjetek! Ne lőjetek! Ma nem akarunk harcolni. Küldünk nektek egy kis sört.«

 

És tényleg, hárman elkezdtek felénk görgetni egy söröshordót. Megjelent egy német tiszt is, hát kimentem üdvözölni, miközben a társak is köszöntötték egymást. Szalutáltunk egymásnak, ő egy szót sem beszélt angolul.

Aztán megegyeztünk, hogy másnap reggelig nem lövünk egymásra, akkor pedig majd én adok jelet az újrakezdésre.”

A katonák ezután összegyűjtötték a „senki földjéről” az elesett bajtársakat, hogy tisztességesen eltemethessék őket, később cigarettával, whiskyvel, csokoládéval kínálták egymást. A kölcsönös barátkozás betetőzéseként pedig futballmeccset rendeztek egymás között. A sapkákkal kijelölt kapukra, rossz bőrlabdával lejátszott ütközet körülményeire így emlékezett vissza az egyik résztvevő:

„Semmilyen szempontból sem volt szokványos mérkőzés, inkább afféle labdakergetés, mindenki mindenki elleni összecsapás. Talán ötvenen is voltak egy csapatban, a meccs alig fél óráig tartott, a gólokat pedig senki sem számolta.”

A hagyomány ugyanakkor német sikerről beszél, bár a körülményeket ismerve ez tényleg mellékes tényező. A lényeg – amiért az eseményt a futballtörténet egyik legszebb mozzanataként emlegetik – a közös játék öröme volt, ami a hónapok óta és még évekig tartó fegyverropogásban az egymást gyilkoló felek között alapesetben elképzelhetetlen lett volna.

Ez azonban különleges pillanatnak számított: a történetet átélők vagy közelről ismerők közül többen bevallották, 1914-ben a jeges lövészárkok között érezték át először igazán a karácsony erejét. Az esetről azóta könyvet írtak, filmet forgattak, a leghíresebb azonban valószínűleg Paul McCartney 1984-es „Pipes of Peace” (Békepipák) című száma, amelynek videoklipje szinte szó szerint felelevenítette C. I. Stockwell számolóját.

Ami a folytatást illeti, a karácsonyi fegyverszünetek híre felsőbb szinten természetesen egyik oldalon sem talált lelkes hívekre, a Brit Főparancsnokság például utasítást adott ki: „Az ellenséggel való barátkozás csökkenti a harci kedvet, és minden szinten gátolja a támadó szellem kibontakozását.”

A hasonló eseteket megelőzendő a következő években rendszerint heves rohamokat időzítettek karácsony napjaira, és az ellenség ez időre tervezett hadműveleteivel riogatták a fronton harcoló katonákat. Német oldalon pedig a kedélyesebb szász egységeket sokszor a szigorú poroszokra cserélték, nehogy megismétlődjön a közös karácsonyozás.

Egy dolgot azonban nem tudtak meggátolni. A harctéren rendezett mérkőzéssel a brit és német katonák örökre érvényessé tették a megállapítást: a labdarúgás tényleg csodákra képes.

 

Orosz R. József újságíró (2014)

„A háborút az Antant hatalmak nyerték meg 1918-ban: Nagy Britannia maradt az egyetlen globális birodalom. A világ soha nem akart hasonló borzalmakat átélni, de a büntetőbékékben már meg volt írva a következő világégés, a sokkal kegyetlenebb és embertelenebb második nagy háború kitörése.

Vilmos herceg az 1914 karácsonyának tiszteletére emelt emlékmű avatásán. Fotó: Europress

Az 1914-es karácsonyra azonban sokan emlékeznek úgy, mint az emberség, és a remény üzenetére.

Különösen az angolok, akik idén többféleképpen lerótták tiszteletüket a karácsony éjjelén egymással barátkozni merészelő hősök előtt. A történetüket dolgozza fel például a Sainsbury’s élelmiszerlánc karácsonyi reklámfilmje:

 

Vilmos herceg pedig Roy Hodgson, angol szövetségi kapitánnyal egy olyan emlékművet avatott fel a brit hősi halottaknak emlékét őrző National Memorial Arboretum-ban, amelyik egy kézfogást ábrázol, egy korabeli focilabda korvonalain belül. Az első világháború első karácsonyát felelevenítő szobrot, az iskolai pályázatot megnyerő, tíz éves, newcastlei Spencer Turner terve alapján készítették el.

Száz évvel ezelőtt, 1914 szentestéjén csoda történt a pokolban. A legutolsó csoda.”    

 

ui(1)  Soha ne tudjuk meg, hogy milyen volt.

ui(2) Lovagiasság régen is volt, de a futballban most is van, csak egy kicsit másként nyilvánul meg.

Ez a karácsonyi nap is elérte célját, ha…. elolvastad.

Budapest, 2017. 12. 26.  –  Kedd  –