Ikarus BSE U11 – Dunamenti Liga
Időpont: 2026.09.06.
Helyszín: Vilmos Endre Sportcentrum (1185 Budapest, Nagybecskerek u. 32.)
Eredmények:
Ikarus BSE – SBTC: 1–1
Ikarus BSE – Kelen SC: 1–1
Ikarus BSE – Vasas Kubala Akadémia: 0–3
Ikarus BSE – Eger SE: 1–1
Ikarus BSE – Diósgyőri VTK: 3–5
Edzői értékelés:
Megkezdődtek számunkra a Dunamenti Liga mérkőzései, amelyeket ebben a szezonban már új helyszínen, a korábban megszokott környezetünktől eltérően játszunk.
Jól kezdtük a tornát. A Vasas elleni találkozót leszámítva valamennyi mérkőzésünkön hosszabb időszakokon keresztül dominánsan tudtunk játszani, sokat birtokoltuk a labdát és több helyzetet is kialakítottunk. A mezőnyfölényünket azonban nem tudtuk megfelelő helyzetkihasználással eredményre váltani, így több olyan mérkőzésünk is döntetlennel zárult, amelyben benne volt a győzelem lehetősége.
A Vasas elleni mérkőzés más jellegű feladat elé állította a csapatot. Egyéni védekezésben sok előrelépést láttam, ugyanakkor támadásban ritkábban tudtunk eljutni az ellenfél kapujáig. Ez a találkozó is sok olyan tapasztalatot adott, amelyből a következő időszakban építkezhetünk.
Érezhető volt a gyerekeken a csalódottság amiatt, hogy azokon a mérkőzéseken sem sikerült győznünk, amelyeken vezettünk vagy játékban fölényben voltunk. A torna végére emiatt egyre türelmetlenebbé váltunk. Ez különösen az utolsó mérkőzésen mutatkozott meg: kétgólos vezetésnél is kedvező helyzetben voltunk, egy kapott gól után azonban fejben elfáradtunk, elveszítettük a játékunk addigi stabilitását, ellenfelünk pedig meg tudta fordítani a találkozót.
A következő időszak egyik fontos feladata ezért az lesz, hogy mentálisan is fejlődjünk. Meg kell tanulnunk türelmesnek és koncentráltnak maradni akkor is, amikor egy mérkőzés nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk, illetve vezetésnél is ugyanazzal a bátorsággal és fegyelemmel kell tovább játszanunk.
A mutatott játékban sok pozitívum volt, ezért dolgozunk tovább azon, hogy a kialakított helyzeteket egyre jobb arányban használjuk ki, és a következő tornákon a jó teljesítmény már az eredményekben is megmutatkozzon.
Résztvevő keret:
Hegedűs Nimród László
Cech Bernát
Lőrinc Balázs
Veres Ábel
Demjén Nándor
Nemes Tamás
Németh Levente
Szabados Kristóf
Rosiczky Ronin
Paróczi Viktor Károly
Vanyó Péter
Veres Dominik
Szinyei Marcell Attila
Kovács Ferenc Ábel
