Április eleji megmérettetés a 2006-os koroszálynak

Április eleji megmérettetés a 2006-os korotszálynak

2006-os csapatunk az elmúlt hétvégén két helyen is szerepelt.

Április 1:
Szombaton a Vasas pályáján kiemelt régiós Bozsik tornán vettünk részt:
Az első mérkőzésen a Ferencváros ellen jó játékkal értünk el 0-0-s döntetlent úgy, hogy ellenfelünk esetenként csak durva szabálytalanságokkal tudott minket megakadályozni a gólszerzésben. Ezután a Vasas következett, ahol kiegyenlített volt a játék a mérkőzés elején, bár ellenfelünk dinamikusabban futballozott, két saját kapu előtti hiba (lassú reakció, rövid felszabadítás), majd egy egyéni akció után 0-3 volt az eredmény, bár nekünk is megvoltak a helyzeteink. A végén egy szép támadás után szépíteni azért sikerült. A következő mérkőzés a Honvéd elleni, ellenfelünk végig nyomás alatt tartott minket, frissebbek, dinamikusabbak voltak, így minden labdára ők értek oda előbb. Kevés helyzetet alakítottunk ki, így 2-0-s vereséget szenvedtünk. Ezután az MTK következett, ahol mintha „varázsütésre” felfrissültünk volna és remek, gyors, kombinatív játékkal, ellenfelünknek esélyt sem adva 3-0 arányban nyertünk. Az utolsó mérkőzést az UTE csapata ellen játszottuk, a mérkőzés elején egy elkerülhető gólt kaptunk egy távoli lövés után, amely után a Honvéd elleni indiszponáltság volt érezhető a csapaton. Nagyon jó, hogy itt lehetünk, ebben a csoportban, folyamatosan jó ellenfelekkel éles mérkőzéseket játszunk. Már csak a kétarcúságunkon kellene kicsit változtatni… és ez nagy részben hozzáállás kérdése.

IKARUS BSE- FTC 0-0
IKARUS BSE-Vasas 1-3
IKARUS BSE-Bp. Honvéd 0-2
IKARUS BSE-MTK 3-0
IKARUS BSE-UTE 0-2
különdíj: Loch Barnabás

Április 2:
Vasárnap Gyöngyösre utaztunk a Kölyökliga második tavaszi fordulójára:

Az első mérkőzésünkön nehezen alkalmazkodtunk a számunkra szokatlan, kissé göröngyös pályához, mégis egy öngóllal mi szereztünk vezetést. Ezután hatalmas helyzeteket hagytunk ki, az üres kapu előtt mindig rosszkor pattant fel a labda. A második félidő elején a göröngyös talaj egy hazaadás után megviccelte kapusunkat és így mi is szereztünk egy öngólt. A Szanda Focisuli játékosai sokkal jobban akarták a győzelmet, sokkal lelkesebben fociztak, sokkal jobban küzdöttek, így a végén még mi örülhettünk a döntetlennek, pedig esélyesként léptünk pályára. Ezután a Gyöngyös következett, ahol bebizonyítottuk, hogy mégis lehet ezen a pályán futballozni és végig dominálva 5-0-ra nyertünk. Az utolsó meccsen a Vasas csapata várt ránk, ahol az előző napi csapatukból többen pályára léptek ma is ellenünk, így nehéz mérkőzésre volt kilátás. Fegyelmezetten, zártan védekezve, elöl ötletesen és végre gyorsan focizva 5-1 arányú győzelemmel zártunk a hétvégét.

Jó lenne, ha a két nap során az FTC , MTK elleni szombati és a Gyöngyös, illetve a Vasas elleni játékunkat tudnánk állandósítani.