Hegyvidék SE – Ikarus BSE 2-6

Hegyvidék Se – Ikarus BSE 2-6

Felnőtt csapatunk az előző heti Újpest II. FC elleni 1-1 arányú döntetlennel záruló meccset követően visszacsúszott a negyedik helyre a tabellán. Igaz, ehhez kellett az is, hogy a Gázgyár megnyerje a meccsét.

A mostani hétvégi bajnokin nem más volt a cél, mint begyűjteni mind a 3 pontot a Hegyvidék ellen.

Ennek fényében léptünk pályára és már a 6. percben megszereztük a vezetést egy szögletet követően, Szabó Pál révén, aki szépségdíjas gólt szerzett ollózva. 

A köveztekző negyed órában szinte el is döntöttük az összecsapást. Először Balogh “2” Bence szerzett egy labdát és a kapuba passzolt, majd Devecser Zsolt ugrott ki egy indítással és a kapus mellett a hosszúba lőtt. 22. perc, 0-3.

A szünet előtt Balogh növelte az előnyt, és 4-0-ás állással mehettünk pihenni.

A második félidőben kicsit feljavult a Hegyvidék játéka, próbálkoztak gólszerzéssel több helyzetet is ki tudtak dolgozni, de az irányítást nem adtuk ki a kezünkből. A csereként beálló ifj. Borgulya István 20 perccel a vége előtt egy távoli próbálkozással meglőtte az ötödik gólunkat.

10 perccel később Balogh feltette a koronát a teljesítményére és egy szép akciót követően közelről megszerezte saját maga harmadik, csapata hatodik gólját. 

A végén a játékvezető tett arról, hogy ne legyen 0 gól a Hegyvidék csapatának neve mellett, megítélt egy kicsit sem jogos büntetőt a hazaiaknak, amit a csatáruk értékesített, bár kapusunk érezte hogy hová tart a lövés és majdnem védeni tudott. (Ekkor már Bene Máté volt a kapunkban, akinek ez volt az első meccse a felnőtt csapatban bajnoki találkozón.)

A végén a Hegy szerzett még egy gólt de ez már csak kozmetikázott az eredményen. A célunkat elértük, a 3 pontért jöttünk, amit el is vittünk és visszaszereztük a 3. helyet a táblázaton.

Csapat

Kezdő: Edelényi D., – Takács M., Gillich M., Rőthy M., Halász B., – Szabó P., Siliga Á., Kasinszky I., Orosz J. B., – Devecser Zs., Balogh “2” B.

Cserék: Bene M., Steurer R., Zsemle V., Balogh B., Bagdi Cs., Borgulya I., Perepelica K.

Stáb: Borgulya István, Polgár Ferenc, Kerényi Máté

Jegyzőkönyv