Ikarus győzelem a 16. kerületi rangadón

Ikarus BSE – RAFC 3-1 (2-0)

Jó pálya, nyári meleg, jó ellenfél, két remek szurkolótábor és sok kilátogató néző.

Általában ez mindig jellemző a két csapat meccsein, most sem volt ez másképp. Jó látni, amikor a meccs előtt a nézőtér megtelik, régi és új IKA és RAFC szimpatizánsokkal egyaránt. Mind a hazai, mind a vendég szurkolóknak és a vezetőségnek is nagy hagyománnyal és jelentőséggel bíró összecsapáson jó mérkőzéseket látni, amik minden esetben három esélyesek, hiába a mostani nagy különbség a tabellán elfoglalt helyezéseket tekintve. A rangadó hangulatát megalapozta, hogy a csapatokat az utánpótláscsapatunk ifjú labdarúgói kísérték ki a pályára. A kezdőrúgást szintén egy fiatal, mindössze 11 éves labdarúgó, Varga Bence végezhette el.

Az Ikarus a Bene M., Takács M., Balogh B., Steurer R., Halász B., – Ferekel M., Siliga Á., Horváth K., Orosz B., – Borgyula I., Balogh B. B., kezdővel lépett pályára a szokásos kék színű szerelésben. Cserék: Kasinszky I., Pokorádi D., Borgolya D., Borgulya G., Bagdi Cs., Kocsis B, Siliga D.

RAFC összeállítás: Skravanek, Ébenhardt, Lukács, Derda, Gálosi, Balatoni, Etler, Bánhelyi, Téglás, Krucsó, Henrik összeállításban várta a kezdő sípszót.

 

A mérkőzésről:

Az első félidőben rögtön magunkhoz vettük a kezdeményezést, jelezve, hogy ma csakis a 3 pont otthon tartása a célunk. A 7. percig kellett várnia a hazai publikumnak az első gólra, amikor egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően Balogh-ot lerántották a 16-oson belül. A partjelző kiszúrta a szabálytalanságot és jelezte a sporinak, aki megadta a büntetőt. Születésnapos csapatkapitányunk, Horváth állt oda elvégezni az ítéletet, melyet magabiztosan a jobb alsóba lőtt.1-0

Kicsit megnyugtatott bennünket a vezetés ténye, viszont ellenfelünket nem fogta meg a gól, próbálkozásaik főként szabadrúgásokat követően jelentettek veszélyt a kapunkra. A félidő derekához érve Halásszal szemben szabálytalankodtak a tizenhatos előterében. A szabadrúgáshoz Horváth állt oda és nagy erővel a léc alá lőtt. 2-0

Az első félidőben még egy RAFC lehetőséget jegyezhettünk fel, amikor egy bal oldali felívelést a tizenhatosról megcsúsztatva a felső lécről pattant a labda az alapvonalon túlra.

A második félidő játéka hagyot némi kívánnivalót maga után. Az iram enyhült, sok volt a szünet a játékban, ez valamelyest a melegnek is betudható lehetett. Sem egyik, sem másik oldalon nem volt kidolgozott akció, amiből gólhelyzet adódhatott. Aztán az 55. percben mégis szépített a RAFC. Egy balról elvégzett szöglet után Balatoni befelé cselezett a labdával, majd a tizenhatos sarkától leadott lövése megpattant egy hazai védőn, így a labda a kapusunkat becsapva a hosszú sarokban kötött ki. 2-1

Több se kellett a vendég szurkolóknak, elkezdték biztatni az övéiket, hogy lehet még itt keresnivalójuk. Természetesen a mi szurkolóink is hangot adtak annak, hogy tovább hajtsunk a győzelemért. A játék ugyanabban a mederben folyt tovább, a vendégek próbálták cserékkel feldobni a csapatukat, valamint előre jöttek a jól fejelő játékosaik, hátha egy felívelésből meg tudnak iramodni a kapunk felé, mi pedig vártunk a kínálkozó alkalomra, hogy egy labdaszerzésből végleg el tudjuk dönteni a találkozó végkimenetelét. A 87. percben végül sikerre vittünk a megannyi ellentámadásból egyet. A bal oldalon sikerült megindulnunk, majd egy keresztpassz megtalálta a csereként beálló Pokorádit, aki ajtó-ablak helyzetben nem hibázott és 6-7 méterről higgadtan a hosszú sarokba lőtt. 3-1

3-1 és volt még hátra nagyjából 6 perc a hosszabbítással együtt, de ez az idő kevés volt a RAFC-nak arra, hogy szépítsen, így a hármas sípszó elhangzása után mi örülhettünk a győzelemnek és megerősítettük 3. helyünket a tabellán.

Képek a meccsről: (forrás: RAFC facebook oldal)

« 1 A 2 »