Hétvégi eredmények, beszámolók 2020.10.16-19.

Hétvégi eredmények, beszámolók 2020.10.16-19

 

Ikarus BSE U-13 – Jászberény U-13 8 : 0 /3:0/

2020. Október 17. 10 óra, / / Ikarus BSE Sporttelep

Góllövők. Horváth Rajmund 3, Belánszky Ádám 2, Veres Zsombor, Kőmüves Zoltán, Horváth Zsombor

Jó felfogásban, jó és fegyelmezett hozzáállással értük el győzelmünket. Céljaink között szerepel játék minőség javítása csapatként és egyénileg is, ez a mai mérkőzésünk nagyrészében megvalósult.

——————————————

Dunakeszi – Ikarus BSE U15 2-6 (0-0)

2020. Október 17. // Dunakeszi Magyarság Pálya

Gólok: Leányfalvi M 42′ (1),Iványos Richi 46′,52′ (2) Iványos Olivér70′ (1) Canea Hunor 56′ 75′ (2)

Sok beteggel indult a hét, kérdéses volt a hétvégi kezdő. Végül 13-an vágtunk neki az idegenbeli mérkőzésnek. Az első félidő katasztrófálisra sikeredett. Párharcot nem nyertünk, a lepattanó labdákat az ellenfél szerezte meg, nem találták a passzok saját társunkat, az ellenfelünk 8 szögletet rúgott és az első helyzetünkig a lefújás előtti percben jutottunk el. Szünet után az első percben vezetést szerzett a hazai csapat, egy röviden hátra passzolt labdából. Szerencsére ez észhez térítette a fiúkat, rá 1 percre 1:1 majd 2 perc múlva már 2:1-re mi vezettünk, 5 percen belül sikerült még két gólt szerezni, ezzel már 4:1-re állt a mérkőzés a mi javunkra. Akkor egy szabadrúgás (lehetetlen szögből) beakadt a kapunkba 4:2. A megszerzett vezetés birtokában egyre magabiztosabban játszottunk, 3-4 passz is sikerült már egymás után, amivel kialakult addigra a jókora mezőnyfölényünk. A 70-ik és a 75. percben is gólt lőttünk, beállítva ezzel a 6:2-es végeredményt.

Ellenfél játékrendszere,felállási formája jellemzése: Egy elszántabb nagyon küzdő csapat benyomását keltették és a mérkőzés végéig nem jött ki az, hogy a tabellán hol helyezkedik el egymáshoz képest a két csapat.

Ellenfél értékes játékosa, jellemzése: a 10-es számban játszó csapatkapitány rendre megszűrte a támadásainkat és a végeredmény ellenére is, a mezőny legjobb játékosa volt.

——————————————

BLSZ IFJÚSÁGI U-16 2. CSOPORT 7. forduló // Budapest, Ikarus BSE Sporttelep

Ikarus BSE – BVSC Zugló 2-1 (0-1)

Összeállítás: Kósa – Király(Bereczki),Borsi Z, Makai , Kórodi Juhász( Borsi M)-Tisza(Belánszky Demkó)Deák,Kelemen(Juhász),Kiss,Pongor, Kanyar(Loch)

Gólszerzők: Pongor,Makai

A mérkőzésen elejétől fogva nagyon nehéz dolgunk volt. Az ellenfél szervezetten védekezett, és az első félidőben nehezen tudtuk átjátszani a középpályát. A BVSC egy-két alkalommal jutott el a kapunkig de ebből is sikerült egy gólt kapni. A támadók sem megtartani nem tudták a labdát sem játékot kezdeményezni, ezért sorban elhaltak a támadások a középpályán. A félidő végére folyamatosan vesztettünk az önbizalomból, ezért a szünetben négy csere történt. A második félidőben folyamatosan az ellenfél térfelén tartottuk a labdát és számtalan helyzetünk adódott, de nem sikerültek a befejezések. A félidő közepén Pongor Patrik végre közelről pontosan találta el a kaput így sikerült egyenlíteni, és csak nehezen a vége előtt egy perccel sikerült megszerezni egy szöglet után Makai Bence jóvoltából a győztes gólt.

Jók : Kósa,Makai,Kiss,Pongor

——————————————

Utánpótlás mérkőzések összefoglalója

U-14

Ikarus BSE-Kőbányáért Egyesület 23:0

A csapat tette a dolgát, de az ellenfél képessége miatt szakmailag nem sok értelme volt a mérkőzésnek.
III.Ker.-Ikarus BSE 0:3
A csapat nem játszott jól,pontatlanok voltak a játékosok, ennek ellenére dominált végig az ellenféllel szemben.
Budai FC-Ikarus BSE 2:3
Az ellenfél szerezte meg a vezetést,de utána a csapat átvette a kezdeményezést és szép gólokat rúgott. A második félidőben a játék helyett a küzdelem dominált.
Ikarus BSE-RKSK 10-0
Az utolsó 20 percet leszámítva gólra törő, látványos futball volt.
Mészöly-Barca FC-Ikarus BSE 0-10
Magas koncentráció és fegyelmezettség,szép támadások és gólok.
Ikarus BSE-Pécel 20:0
Kreatív és eredményes játék egy gyenge ellenféllel szemben.