Beszámoló U17 – RKSK – Ikarus BSE 2-5

Beszámoló U17 – RKSK – Ikarus BSE 2-5

2021.03.20. – 10:00 MLSZ IFJÚSÁGI U-17 III. OSZT. KÖZ. A. RÁKOSMENTI KSK 2-5 (1-3) IKARUS BSE

Egy felszabadultabb heti edzésprogram után kíváncsian vártuk a mai mérkőzést, elsősorban a mentális részben történt változások voltak kérdésesek. Játékunkat próbáltuk a keskeny pálya adottságaihoz igazítani, elsősorban a kevés érintős játék, a széleken vezetett támadás volt a fő szempont.

Vendégünk 4-3-3 játékrendszerben futballozott, mi a 4-4-2 felállást választottuk.

Végre úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy azt előzetesen megbeszéltük. Ellenfelünk meglepetésünkre letámadott bennünket, de jók voltak a labdakihozatalok, tudatosan építettük fel a támadásainkat, és a kapu előtt is határozottabbak voltunk az elmúlt mérkőzésekhez képest. Gyorsak, dinamikusak voltunk, amely meghozta az eredményét, és a 16. percben már 3-0-ra vezettünk. Az eredménytől megnyugodva a koncentrációnk csökkent, pontatlanná, kapkodóvá vált játékunk, ami a mérkőzés hátralévő részére rányomta bélyegét. Nem volt türelmünk végig játszani a támadásokat, törekedtünk a gyors befejezésekre, de ez rendre eredménytelenségbe torkollott. Védekezésünkben hatalmas hibákat követtünk el, amelyet ellenfelünk gólokkal büntetett. A félidőben átbeszéltünk néhány szituációt, de nem vezetett eredményre, a második játékrészben ott folytattuk, ahol az elsőt abbahagytuk. Letámadásaink sem voltak kellően hatékonyak, bár ellenfelünk kevés veszélyt jelentett a kapunkra.  Próbáltuk cserékkel frissíteni a csapatot, azonban érdemben ők sem tudták előre lendíteni a csapatot.

Összességében elmondható, hogy addig futballoztunk jól, amíg el nem döntöttük a mérkőzést. Sajnos egyelőre képtelenek vagyunk a gyengébb csaptokkal való találkozáskor maximális teljesítményt nyújtani, egymásért küzdeni, alázatosnak lenni. Győzelmünk nagyobb arányú is lehetett volna, ha koncentrációnk 90 percig kitart.

Csikós Norbert