Elkezdődött a felkészülés

Utánpótlás csapataink és a Felnőtt is elkezdték az edzéseket

A héten már minden korosztály bekapcsolódott a munkába, és gőzerővel készülnek a szezonra

Minden korosztályban több edzőmérkőzést tervezünk. Pályára lépnek csapataink a partnerklubunk, a Bp. Honvéd-MFA ellen több korosztályban, játszunk még az NB1-es Újpest FC, Paks, vagy a nagymúltú BVSC, III.ker.TVE csapataival.

Tavasszal pályára lépünk még egyes korosztályokban várhatóan a DVTK, UTE, Kecskeméti TE, Szeged, ZTE, Vasas Kubala Akadémia, Békéscsaba, DEAC, FTC, MOL Fehérvár, MTK csapatai ellen.

Megtörtént a kapcsolatfelvétel a Dunaszerdahelyi AC csapatával is, akikkel több több korosztályban is tervezünk edzőmérkőzést játszani.

Mivel a járványügyi helyzet is enyhült, több, nemzetközi tornán is részt veszünk itthon, és külföldön is a szezon végéig.

 

Felnőtt csapatunk hétfőn kezdte a felkészülést a tavaszi szezonra

Az új vezetőedző, a volt válogatott labdarúgó, Lőrincz Emil felel a szakmai munkáért, aki már eddig is asszisztens edzőként a stáb tagja volt.
 
Kovács Kálmán segítő munkáját az őszi szezon második felében ezúton is köszönjük és természetesen továbbra is marad egyesületünknél: a tehetséggondozás, játékosmegfigyelés és egyéni képzés területén segíti a játékosainkat, ahogy eddig is tette.
Heti négy edzéssel készül fiatal csapatunk, így folytatódik a felnőtt játékossá válás segítése és a még utánpótlás korú játékosok képzésének folyamatos biztosítása.
 
Ma délelőtt egymás közötti játékkal záródott a hét, ahol a több hiányzó miatt az U19-es csapat újabb játékosai kaptak lehetőséget a felnőttek között.
A keretben néhány helyen várható változás, ezekről a felkészülés végén beszámolunk.