Elnöki nyilatkozat

Svantner István tájékoztatása

Elnöki nyilatkozat:

“Egy felnőtt, két ifjúsági csapat és 10 serdülő csapat fémjelzi az IKARUS BSE magas szintű nevelőmunkáját.

A 2018/19-es bajnoki szezon őszi idénye után a BLSZ. 1. osztályú felnőtt csapat az, amely a vártnál gyengébben szerepelt, Az elmúlt két évben több fiatal és stabil kezdőjátékos elsősorban anyagi , illetve egzisztenciális okok miatt más csapatoknál biztosabbnak látta jövőt. Éppen erre az időszakra esett az a probléma is, hogy az ifjúsági csapat menedzselési és edzői problémák miatt nem tudott megfelelő háttere lenni a felnőtt csapatnak.

Az egyesület nem mondott le arról, hogy stabil tagja legyen a Budapest I. osztályú bajnokságnak, többek között ezért esett a választás a csapat új edzőjének szerződtetésére..

Varga László kiegyensúlyozott, nyugodt légkört teremtő munkája sikerre vezethet.

varga-laszlo-edzo-ikarus-03.jpg

Ez az a pont, ahol köszönetet kell mondani Borgulya Istvánnak, aki 7 éven át vezette csapatunkat és ért el szép sikereket és olyan szemléletet teremtett, mely merőben más szemléletű játékosokká és csapattá változtatta az Ikát. A kapcsolat kissé megfáradt, ezért került sor a válásra, mely korrekten zárta le a 7 évet. Az edzővel két játékos Borgulya Gábor és Borgulya Dániel is a távozás mellett döntött, melyet tudomásul vett az egyesület, elsősorban a volt vezetőedzőre való tekintettel.

Elbúcsúztunk több más sporttársunktól is, akik már nem az IKARUS BSE útját egyengeti. Nem mindenkitől barátsággal. Ennek megfelelően néhányan sporttárs az IKARUS BSE szétesését terjeszti és próbál játékosokat elmenedzselni. Az előbb említett két játékoson kívül senkit nem enged el az egyesület, mindenkire számít a játékoskeretből.

Egyelőre két új játékost igazoltunk az Újpest FC-ből, Shovasztov Daniilt és Schmid D. Eliotot és még várható erősítés. Megteremtette az egyesület a megfelelő motivációs hátteret, adva van a biztos háttér a minőségi munkához.

ujpestiek-02.jpg

A jobb tavaszban bízva:

HAJRÁ IKA, CSAK AZ IKA!”

Svantner István, elnök, IKARUS BSE Fejlődő Kertváros