U15 elmúlt heti összefoglaló

U15 elmúlt heti összefoglaló

2019.09.14. Szombat – 3. Forduló

MLSZ U15 II. Osztály Közép-Kelet

RKSK – Ikarus BSE 0:10 (0:9)

Gólszerzők: Makai B., Pongor P. (2), Koblinger B., Kiss M. (5), Loch B.

 Kettő győzelemmel a hátunk mögött látogattunk a kettő vereséggel rajtoló RKSK csapatához. Próbáltuk magunkat függetleníteni az előzményektől, és a lehető legnagyobb odaadással és odafigyeléssel készültünk a mérkőzésre.

Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy nem altattuk el saját magunkat, és az első félidőben szinte elejétől a végéig uralni tudtuk a mérkőzést. Egy-két RKSK helyzetet leszámítva, folyamatosan az ellenfél térfelén tudtuk tartani a labdát, helyzeteket alakítottunk ki és szépen sorban érkeztek a gólok is.

A magabiztos félidei állást követően a második játékrész elején már az összes cserelehetőségünket kihasználva futottunk ki a pályára. A második játékrész is hasonlóan alakult, mint az első, azzal a különbséggel, hogy a kialakított helyzeteink szinte mindegyikét elpuskáztuk. Nem ültünk bele látványosan az eredménybe, de mégis visszább vettünk a tempóból, a befejezéseinkbe pedig rendre becsúszott egy-egy apró hiba, amely miatt nem sikerült a gólszerzés.

Sok sikert kívánunk az RKSK csapatának a továbbiakban, illetve gratulálunk a mérkőzéshez való hozzáállásukhoz, hiszen a sok bekapott első félidei gól után is kitartottak, sportemberhez méltóan játszottak, és egy gólon tudtak minket tartani a második félidőben.

A következő fordulóban Monorra fogunk látogatni, ahol szeretnénk tovább folytatni a jó sorozatunkat.

———————————-

2019.09.14. Szombat – 3. Forduló

Városgazda – Ikarus BSE 3:4 (2:3)

Gólszerzők: Deák B., Juhász P., Horváth M., Jávor K.

Ezen a hétvégén az eddig még veretlen Városgazda csapatához látogattunk.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mind a mezőnyben, mind pedig a támadózónákban is kiélezett párharcok alakultak ki, mind a kettő csapat elég „élesen” vetette bele magát a játékba. A kezdeti rohanásból mi jöttünk ki jobban, hiszen egy szép támadás végén megszereztük a vezetést. Ezt követően a félidő derekáig kellett várni az újabb gólokra, akkor viszont körülbelül hat perc leforgása alatt négy találat is született, kettő a mi, kettő pedig a házigazda oldalán. A gyors gólváltást követően szünetig már nem változott az eredmény.

A második játékrészre fokozta a nyomást rajtuk a Városgazda csapata, és sajnos pár perccel az újrakezdést követően ki is tudott egyenlíteni. Szerencsére a későbbiekben jól álltuk a sarat és további gólokat már nem szereztek, annak ellenére, hogy többször is helyzetbe tudtak kerülni, hiszen ahogy fáradtunk, úgy lett egyre több lehetőségük.

A meccslabdát ugyanakkor mi értékesítettük, és egy igencsak kiélezett mérkőzésen tudtunk, az értékes tapasztalatok mellett, három pontot szerezni.

Az eddig lejátszott meccsek alapján nagyon komoly szezon vár ránk a BLSZ Bajnokságban, minden héten komoly erőket kell majd megmozgatnunk a sikerért. Eddig jól vettük az akadályokat, amihez gratulálunk a csapatnak.

A Városgazda csapatának sok sikert kívánunk, a jövő héttől! 😉

Tánczos Gergő, Aranyosi Imre