Beszámoló: MLSZ REGIONÁLIS U13

Ceglédi VSE - Ikarus BSE 1-4

2021.11.13 – 12:00  // Cegléd, Zsengellér Gyula Sporttelep (Cegléd)

Kezdőcsapat: Siklósi, Fadgyas, Varsányi, Pataki, Kovács-Peterman, Vatali, Micskó, Bálint, Keserű

Cserék: Szirt, Eszéki, Bíró, Král, Jásper

Gólszerzők: Kovács-Peterman 1, Vatali 1, Bálint 1, Jásper 1

Csikós Norbert vezetőedző értékelése:

Az őszi szezon utolsó mérkőzésére készültünk, az eredmények alapján egy jó csapat ellen. Sajnos két meghatározó játékosunk hiányában kellett elutaznunk Ceglédre, akiknek pótlása nem volt egyszerű feladat. A mérkőzést a szokásos 3-4-1 felállásban kezdtük, és ellenfelünk is ezt a felállási formát részesítette előnyben.

Rossz felfogásban, enerváltan kezdtük a mérkőzést, az öltözőkben megbeszéltekből szinte semmit nem tudtunk megvalósítani az első 20 percben. Nem voltak jók a tolódások, egymás biztosítása, és a letámadások sem működtek. A hazaiak kombinatívabban futballoztak, a kapuk felváltva forogtak veszélyben, nagyobb ziccereink azonban így is nekünk voltak, amelyekből egyet sem sikerült gólra váltani.

A második játékrészben továbbra sem találtuk a saját játékunkat, sok volt az egyénieskedés, elképzelés nélküli játék. Labdakihozatalaink a középpályára már nem jutottak el, a labda nélküli mozgás rendkívül kevés volt. Ellenfelünk egy labdavesztés utáni kontrából betalált, ami tulajdonképpen nekünk jött jól, mert kicsit összekaptuk magunkat.

A harmadik játékrészben már sokkal veszélyesebben, dinamikusabban játszottunk, ennek eredményeként sikerült megfordítanunk a mérkőzést. Elsősorban a széleken vezetett támadásaink eredményeztek helyzeteket, amelyekből végre sikerült betalálnunk, illetve ekkorra már a hazaiak elfáradtak és fizikális fölényünk kidomborodott.

Gratulálunk a fiúknak az őszi szezonhoz, amelyet 10 győzelemmel és mindössze 1 vereséggel zártunk. Gólarányunk is figyelemre méltó, 125 rúgott gól mellett 10-et kaptunk, a góllövő lista első 6 helyezettje között négy Ikarus játékos szerepel. A jövőre nézve a célunk, hogy játékban tovább fejlődjünk, és jó mérkőzéseket tudjunk játszani hasonló képességű csapatokkal.