Beszámoló: MLSZ REGIONÁLIS U13

Ikarus BSE-Dunaharaszti 3-0

2022.03.19. – Ikarus BSE Sporttelep

Kezdőcsapat: Szirt, Eszéki, Fadgyas, Nagy B., Pataki, Micskó, Kovács-Peterman, Keserű, Baruni

Cserék: Siklósi, Varsányi, Vatali, Rónai

Gólok: KOVÁCS-PETERMAN 1, NAGY B. 1, KESERŰ 1

CSIKÓS NORBERT vezetőedző:

Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár a csapatra, fizikálisan jól felkészített ellenféllel találkozunk. Ennek megfelelően a párharcok megynyerésére, és a labdavesztések utáni azonnali visszatámadásokra helyeztük a fő hangsúlyt. 4-3-1 játékrendszerben játszottunk, ellenfelünk pedig a 3-4-1-et választotta. A vendégek visszaálltak a saját térfelükre, amellyel kissé megleptek minket, és a mérkőzés első 20 percében nem is találtuk ennek ellenszerét. Mezőnyben többet volt nálunk a labda, de fölényünk meddő volt, kevés alkalommal kerültünk csak helyzetbe. Védekezésünket feltoltuk egészen a vendégek kapuja elé, és így megtudtuk valósítani a gyors labdaszerzéseket. A Dunaharaszti gyors kontrákkal próbálkozott, de többnyire gyorsan megszűrtük a támadásaikat, amelyek azonban 1-2 alkalommal komoly veszélyt jelentettek a kapunkra. A mérkőzés nagy részében kiegyenlített játék folyt a pályán, az első háromszor 20 percben egyik csapatnak sem sikerült betalálni ellenfele kapujába. A fordulópontot az utolsó játékrész hozta meg, amikor még egy lapáttal rá tudtunk tenni teljesítményünkre, és végül győztesen hagytuk el a pályát. Jó mérkőzést vívtunk, amely végig nagy koncentrációt igényelt. Voltak olyan momentumai a játékunknak, amely mutatja a fejlődést, és bizakodásra ad okot.