Szeol SC - Ikarus BSE 1-4 (0-4)
2023.10.08 – 13:00 // Szeged, SZEOL SC Szalai “Dzsinó” István Sporttelep
Összeállítás:
SIKLÓSI, ESZÉKI, FADGYAS, VARSÁNYI, KESERŰ, SZABÓ M, KOVÁCS-PETERMAN, HECHST, VATALI, KANYÓ, BARUNI
Cserék: Fani, Cseh
Gólszerzők: Kovács-Peterman, Kanyó, Fadgyas, Szabó M
Csikós Norbert vezetőedző értékelése:
Már hét közben érződött, hogy mentálisan nem vagyunk a megfelelő szinten. A mérkőzés elején enerváltan, kevés labda nélküli mozgással játszottunk. Voltak felvillanásaink, de kevés esetben építettük fel jól a támadásokat, az utolsó passzoknál azonban pontosak voltunk, így rövid idő alatt négy szép gólt szereztünk az első játékrészben. Ezután teljesen leültünk, mélyen a tudásunk alatt játszottunk, felvettük ellenfelünk stílusát.
A labdaszerzéseket magasan, az ellenfél 16-os vonala előtt kezdtük meg, amely 1-2 kivételtől eltekintve sikeresnek bizonyult. Ellenfelünk ritkán jutott el a kapunkig, védelmünkre nem helyeződött nagy nyomás. A labdakihozatalok megfelelőek voltak.
Összességében elmondható, hogy felejthető játékkal hoztuk a kötelező győzelmet, játékunk azonban messze elmaradt az általunk elvárhatótól.