2014- U11 Dunamenti Kupa, Kölyökliga, Edzőmeccs

2014- U11 Beszámolók

Tamási Gergely edzői értékelése:

10.23. Dunamenti Kupa
 
Egy rendkívül erős tornán egy kifejezetten erős csoportba kerültünk (MTK, Békéscsaba, Gyömrő), amelyből megérdemelten csoport elsőként jutottunk tovább. A srácoknak ez időszak alatt mutatott játéka és csapatként való együttműködése kivétel nélkül rendben volt. Ez után az elődöntőben a Budaörs csapatával egy 5-3-as adok-kapok mérkőzés után szintén megérdemelten kerültünk a döntőbe. Itt a csoportunk második helyezetével kerültünk ismét szembe (MTK). Akárcsak az első meccsünk, ez is egy rendkívül színvonalas mérkőzésre sikerült amellyen 2-0-ás végeredménnyel a torna győztesei lettünk! GRATULÁLOK A CSAPATNAK!!!
 
10.25. Edzőmérkőzés – Honvéd
 
Kispestre látogattunk, amelyen már a következő szezonra vonatkozó szabályok alapján játszottunk. Ellenfelünkkel ellentétben mi most próbáltuk ki először a 8+1-es játékrendszert. Összességében egy jó tanuló mérkőzés volt egy erős ellenfél ellen. Sokat kell még gyakorolni ezt a következő szezonig.
 
10.26. Dunamenti Liga
 
Sajnos a tervezett kettő mérkőzés helyett az egyik csapat ki nem állásával 1 mérkőzés került megrendezésre a DVTK csapatával. Egy rendkívül sok gólos mérkőzés lett a találkozóból. Sok egyéni hibáknak és nem csapatban való gondolkodásnak köszönhetően talán ki lehet mondani, hogy mi vertük meg magunkat, és nem az ellenfél minket.
 
10.27. Kölyökliga
 
Sok sérült, elutazó és beteg játékos miatt a mérkőzés előtti nap még az is kérdéses volt, hogy ki tudunk-e majd állni az ellenfeleinkkel szemben. Az első mérkőzésen ismételten előjött a számomra legnagyobb hibánk, miszerint egymás piszkálása történt a pályán, amely miatt a csapategység is megromlott ami megbélyegezte a mérkőzés kimenetelét. Szerencsére volt egy meccs szünetünk a kettő mérkőzés között, így le tudtam ülni a srácokkal ezeket megbeszélni. A következő mérkőzésen egy győztes mentalitású csapat ment fel a pályára, ami győztesként is jött le!