2014-es korosztály beszámolók

2014-es korosztály hétvégi beszámolók

2024.11.30. Rubika futsal
 
4 mérkőzést játszottunk ezen a napon két különböző helyszínen. Az első mérkőzést a Rubeolával játszottuk akik az Ikarus BSE U10-es korosztálya.5-3-as végeredményben a mi csapatunk került ki győztesként. Ezután a Kise csapatával játszottunk amit sajnos az utolsó pillanatos figyelmetlenségünknek hála 1-1-es eredménnyel zárult a mérkőzés. Ezután Mogyoródról mentünk Angyalföldre ahol szintén kettő mérkőzést játszottunk. Az első meccset az Issimo csapatával játszottuk ahol az első félidős figyelmetlenségek, és a valószínű előző meccsek okozta fáradtság miatt folyamatosan hátrányból kellett játszanunk, de a végére felszivtuk magunkat és egy 6-4-es végeredménnyel nyertünk. Az utolsó meccset bár nem tükrözi a végeredmény, de 5-0-ás összesítésben megnyertük a Reac csapata ellen.
 
2024.12.01. Dunamenti liga
 
Egy újabb fordulóhoz érkeztünk a dunamenti ligában, ahol előbb a BVSC majd az Eger csapatával játszottunk. Az első mérkőzésen gyorsan megszereztük a vezetést, amire gyorsan válaszolni tudtak. Kis idő elteltével ismét előnybe kerültünk, majd ismét egalizálták az eredményt. Sajnos a két gyors válasz miatt néhány játékosunk fejben összeesett ami megpecsételte az ellenfél győzelmével záruló mérkőzést. Ezután az Eger csapata ellen két ugyanolyan szinten játszó csapat csapott össze amit a döntetlennel záruló végeredmény is tükröz.