Jászberényi FC - Ikarus BSE 0-9
2025.03.21 – 16:00 // Jászberény, Jászberényi FC Műfüves pálya (Jászberényi Műfüves pálya )
Tóvizi Tamás vezetőedző:
A szerdai Gödöllő elleni bajnoki mérkőzés után pénteken ismét pályára léptünk a bajnokságban.Ezúttal a Jászberényi FC vendégeként léptünk pályára, ahol nagyon jól kezdtük a mérkőzést, 2 perc leforgása alatt 2 ziccerünk is volt, de mindkettő kimaradt. Az első gólunkra majdnem negyedórát kellett várni, pedig nagyon sok lehetőségünk volt addig is, de sajnos mindig jött 1-1 rossz döntés vagy technikai hiba. Nem voltunk elég élesek, koncentráltak, ami egyébként az egész mérkőzésre igaz volt, de így is végig a kezünkben tartottuk a mérkőzés irányítását, ellenfelünk 1 helyzetét leszámítva nem volt veszélyes a kapunkra. A mérkőzésen rúgott 9 góllal átléptük a 200-at, ami a bajnokságban rúgott gólokat illeti. Örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést.Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, hajrá IKA!