MLSZ Regionális U14 Alap, Közép B-csoport 17. forduló

Testvériség Újpalota SE - Ikarus BSE 1-6

2025.03.29 – 18:30 // Budapest, Vasgolyó utcai Sporttelep

Tóvizi Tamás vezetőedző értékelése:

A Testvériség csapata ellen léptünk pályára ebben a fordulóban, ahol 6:1-es győzelmet arattunk. 
 
Egy nagyon jó játékfelfogású, ügyes gyerekből álló csapat ellen játszottunk, akik ráadásul nagyon jó mentalitással focizták végig a meccset. Látszott rajtuk, hogy nagyon motiváltak, mindent megtettek, hogy megnehezítsék a dolgunkat, ami sikerült is sokszor. Bár fölényben játszottunk és sok helyzetet alakítottunk ki, a kapu előtt sok rossz döntéssel vagy technikai hibával játszottunk, így az eredményben nem látszott meg fölényünk sokáig, sőt…ellenfelünk a kevés helyzetéből az elsőt gólra váltotta, így pár percig hátrányban is voltunk. A mérkőzést kissé beárnyékolja, hogy játékvezető ítéletei miatt az utolsó 10 percben mindkét csapat inkább vadászott, mint focizott. Szerencsére ez most nem olyan meccs volt, ahol egy elmaradt büntető vagy szabadrúgás döntő lett volna, mindenesetre sokat elmond, hogy az asszisztensek is sokszor érthetetlenül álltak a történések előtt és a csapatok mellett voltak. 
 
Gratulálok a Testvériség csapatának és az edzőinek, gratulálok a csapatomnak, de a legnagyobb elismerésem most mégis a játékosaim szüleié. Apaként állítom, ha úgy beszélnének a gyerekeimmel, ahogy néhány ellenfél szülő tette azt a játékosaimmal, valószínű nem tudtam volna olyan higgadt maradni, mint ők.