Budapest Honvéd U14 - Ikarus BSE 7:1
Tóvizi Tamás vezetőedző:
Szerdán az U14-es Honvéddal játszottunk felkészülési mérkőzést, ahol bár játékban és szervezettségben egy félidőn keresztül tudtunk egyenrangú ellenfelei lenni az akadémiai csapatnak, fizikálisan egyáltalán nem. Az első félidőben nagyon jól működött a letámadásunk, sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén, de gólt nem sikerült lőni, ellenben kaptunk két gólt 1-1 nagy hiba után, valamint egy erősen lesgyanús gólt. A második félidőben már kevesebb időt tudtunk tartózkodni a Honvéd térfelén, sokszor elcsúszott a védekezésünk, illetve követtünk el olyan nagy egyèni hibákat, amiket a Honvéd kegyetlenül kihasznált.Összességében természetesen megérdemelten nyert a Honvéd, de több bosszantó, elkerülhető gólt kaptunk. Jó tapasztalat volt, igyekszünk sok ilyen mérkőzést játszani, mert nagyon kiütközött, hogy miben kell fejlődnünk még.