Ikarus BSE - Gyöngyös 8:1
2025.04.10 – 15:30 // Budapest, Ikarus BSE Sporttelep
Tóvizi Tamás vezetőedző beszámolója:
A Dunamenti Iskola által az Ikarus pályán szervezett nemzetközi minitorna miatt az aktuális bajnoki mérkőzésünk hétvége helyett csütörtökre esett.
Sok hiányzónk volt kirándulások, betegségek és sérülések miatt, így U13-as játékosokkal kiegészülve léptünk pályára a bajnokság 4. helyezett Gyöngyös ellen.
A remek kezdésnek köszönhetően 6 perc alatt sikerült a 3 pont sorsát eldönteni, ugyanis ekkorra már háromgólos előnyünk volt. Az első félidőben jól játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ellenfelünk pedig nem nagyon tudott hatékonyan támadást vezetni.
A második félidőben a cserék után már nem nagyon maradt olyan játékos a pályán, aki a középpályán szokott focizni, ami meg is látszott a játékunkon.
Sajnos megint egy teljesen elkerülhető gólt kaptunk, ebben fejlődnünk kell mihamarabb.
A csapatomnak gratulálok, a Gyöngyösnek pedig további sok sikert kívánok, nagyon szimpatikus csapat benyomását keltették a mérkőzésen.
Jövő héten folytatás Olaszországban a Gallini Kupán, ahol többek között olyan csapatok lesznek a mezőnyben, mint az Empoli, Sampdoria, Hellas Verona, Dinamo Kijev, Udinese és sok más országból érkező csapat.