MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 18-22 fordulók

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 18-22 fordulók

Ikarus BSE – Gödöllői SK 1-2
 
Jenei Ottó:
Parádésan kezdtünk, az első fél órában nagy fölényben, kreatívan játszottunk, sajnos a kidolgozott helyzetekből, csak egy gólt lőttünk, majd a semmiből bekapott egyenlítő gól megfogott minket. A második félidőben ide-oda eldőlhetett volna a meccs, mindkét kapu veszélyben forgott a két kezdeményező focit játszó csapat összecsapásán. a győztes gólt nem mi szereztük, de nem csüggedünk, mert egy nagyon jó meccsen vagyunk túl. Ami intő jel, hogy a végére elfogytunk erőben, a nagyon jó iramú meccsen, de ebben saját felelősségemet is magamra vállaltam a csapat előtt, mivel több sérülésből vagy betegségből visszatérő játékosom erőállapotát rosszul mértem fel, és az optimálisnál többet játszattam őket. Gratulálunk a GSK csapatának!
 
REAC – Ikarus BSE 3-2
Jenei Ottó:
Ismét jól kezdtünk, a gyors gólunk után számtalan helyzetet dolgoztunk ki, majd Lovász Nimród sérülése megfogta a csapatot, ezután kevesebb párharcot nyertünk a középpályán, majd szünet előtt egy pontrúgást gyengén védekeztünk, ami meghozta az egyenlítést. A második félidőben szenvedtünk, gyengén játszottunk, párharc gyengék voltunk és a REAC megérezte, hogy van keresni valója. Ugyan egy bomba góllal vezetést szereztünk, de a csapat érthetetlen módon túlélni akarta a hátralévő időt és passzívvá vált. Egy oldal szabadrúgás beesett a kapunkba, majd a hosszabbításban egy lecsorgó labdából ki is kaptunk. Nem a vereség fájt, hanem az, hogy ismét egy szétnyert meccset buktunk el, mert a második félidőben nem voltunk elég igényesek a teljesítményünkre, futás és párharc nélkül akartunk focizni és súlyos egyéni hibákat vétettünk.
 
Ikarus BSE – DEAC 2-4
 
Jenei Ottó:
Szokás szerint parádés első félidőt hoztunk, mindenben felülmúltuk a vendégeket és kétgólos vezetéssel mentünk szünetre. Ez a különbség nagyobb is lehetett volna, semmi jel nem utalt a második félidei visszaesésre. Ellenfelünk négyet cserélt és a bejövő játékosaik nagyon jó szellemben szálltak be a meccsbe, és tíz perc alatt kiegyenlítettek. A visszaesésünk után újra megtaláltuk a fonalat és átvettük a kezdeményezést, ami a meccsen belül nagyon nehéz, de sikerült. Ebben a periódusban ismét jobbak voltunk, de kihagytuk a helyzeteket, amit megbüntetett a foci, mert végül két gólos vereséget szenvedtünk két jól végig vitt kontra miatt. Nagyon magasról estünk pofára, de a meccs után átbeszéltük a dolgokat és tanulni fogunk ebből a kudarcból!
 
Kincsem SE – Ikarus BSE 2-6
 
Jenei Ottó:
Végre egy meccs, amikor 90 percen keresztül tudtuk tartani a jó formát és nem volt ingadozás a teljesítményünkben a mérkőzésen belül. A nagy meleg ellenére, rengeteg energiát tettünk bele és felvállaltuk a futásokat, minden fázisban jók voltunk, és különösen a labdavesztések után reagáltunk jól, extrán támadtunk vissza és a letámadásunk intenzitása is kimagasló volt. A helyzetek alapján lehetett volna nagyobb a különbség, de újra megtanultunk nyerni és örülni a sikernek. A játék iránti áldozatvállalásunk kimagasló volt, az úgynevezett piszkos munkát is jó hozzáállással végeztük, ami fontos előre lépés a csapat fejlődését tekintve. 
 
Ikarus BSE – Eger SE 2-0
 
Jenei Ottó:
Bátor felállást és taktikát választottunk mára, próbáltuk pótolni a házi gólkirályunk hiányát. Támadásban jól játszottunk az első félidőben, de a letámadásunk és a labdavesztés utáni visszatámadás intenzitása nem volt megfelelő. Túl sok hosszú indítást engedtünk, ezzel a három védőre hatalmas terhet raktunk, hátul rengeteget kellett sprintelnünk és sok párharcot kellett nyernünk egy az egyben. Szünet után nem sokkal hármat cseréltünk és szerkezetet váltottunk, mert nem volt megfelelő ahogy a második félidőbe belementünk, valamint ki akartuk venni a meccsből a hektikus rohanást. Sikerült stabilabbá válnunk és a visszatámadással kikényszerítetthibát végre kíméletlenül kihasználtuk. A vezetés megszerzése után sem álltunk le, mentünk előre az újabb gólért, amit a hosszabbításban egy jogos büntetőből sikerült is megszereznünk. Hatalmasat dolgoztunk a meccsen, fizikálisan és fejben ma nagyon rendben voltunk!