U14 Ikarus – Budai FC

Ikarus BSE - Budai FC 24-0

Tamási Gergely edzői értékelése:

Keret: K.Nagy Dániel, Telkes Zsombor, Margitay Kristóf, Lakits Bendegúz, Belancsity Deján, Márta Olivér, Balogh Donát, Molnár Benedek, Királyházi Nimród, Varga Bernárd, Izsó Viktor, Markó Zsombor, Balogh Bottyán
 
A mérkőzésre egy hosszú hétvégi tornával készültünk. Sajnos elértek minket is a betegségek, így voltak meghatározó játékosaink akiknek ki kellett hagynia ezt a találkozót. A mérkőzés folyamán folyamatosan mi domináltunk és az első perctől kezdve a kapuk elé szegeztük az ellenfelet. Ennek köszönhetően tudtuk gyakorolni a támadásvezetéseket és a kapura lövéseket. Az első negyedben felvettük az ellenfél ritmusát aminek nem örültem, ezáltal ott jóval a saját szintünk alatt játszottunk. A szünetben ezt átbeszéltük a srácokkal és a végéig már sokkal nagyobb elán és átütő erő volt a játékunkban.. Gratulálok a srácoknak a rúgott gólokhoz. Az ellenfélnek köszönet pedig azért, hogy méltón és sportszerűen viselkedtek a mérkőzés folyamán és annak lefújása után is.