Ikarus BSE - Illés Akadémia 5-3
2025.12.06 – 15:00 // Budapest, Ikarus BSE Sporttelep
Ikarus: Posta- Csikós, Gál, Kámán – Soós, Molnár Milán,Holdas, Ciaramella,Varga Levente -Oros -Kovács, Peron
Csere: Varga Bence, Szőke,Hommer, Szűcs, Molnár Ábel,Boga, Siklódi
Gólok: Peron 2, Oros -Kovács 2, Soós
Moskovits Gábor vezetőedző értékelése:
A kupa legjobb 16 csapata között ismét egy államilag kiemelt Akadémia volt az ellenfelünk. Ritka lehetőség, hogy fel tudunk készülni az ellenfél játékából. Ma megtehettük, hát meg is tettük. Tudtuk hol és hogyan lehet megnyeri a mérkőzést.Az a szerencsés helyzet állt fent, hogy ehhez mindössze a saját játékunkat kellett játszani. Ritka az egy edzői stáb életében, hogy mindennel elégedett. Ezen a mérkőzésen nagyjából ez történt, különösen az első félidőben. A labdarúgás minden elemében felülmúlta a csapatom az akadémistákat. Nyomasztó labdabirtoklási fölényünk mellett rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Az első félidőben az történt a pályával, mint a macskával amelyik Angliába költözik, ketté vált. A 4 gólunkon kívül, 11-est is kihagytunk és mellette 3-4 komoly ziccert. Míg ellenfelünk egyszer jött el a 16-osunkig, abból gólt is szerzett.A második félidőben kiegyenlítettebb volt a játék,de a helyzeteket ekkor is mi dolgoztuk és sajnos hagytuk ki. Ellenfelünk 4 lövésből 3 gólt szerzett a mai napon.Elégedett vagyok a csapatvédekezésünkkel is, ugyanis ellenfelünket megleptük vele és nem is tudták átjátszani.A játékötletünk működött, aminek nagyon örülök.Köszönjük a rengeteg nézőnek akik kilátogattak, azt hiszem elégedettek lehettek a látottakkal.Én pedig köszönöm, Krampek Nándibának, hogy a rengeteg segítség mellett a pontrúgásokat tökéletesen elmagyarázta a játékosoknak. A héten ünnepelte a 61. Születésnapját , amiért vendégül látta a csapatot egy vacsorára, cserébe a csapat most nagyon szépen felköszöntötte.Belkovics Attilának, hogy erőnlétileg és robbanékonyságban is felvettük a versenyt, Jakab Atinak, hogy a kapusokat felkészítette erre a klub életében nagyon fontos mérkőzésre és Gyurkovics Lacinak is, hogy megkaphattuk a felnőtt csapat mezét a mérkőzésre.Nagyon jó volt , hogy pontosan annyira tiszteltük ellenfelünket amennyire kellett. Nem tudok elmenni amellett, hogy volt a pályán 3 személy, akik viszont túlzottan tisztelték a szombathelyi játékosokat és nem adták meg az egyenlő bánásmódot. Ma ez is belefért.Gratulálok a srácoknak!
