Felnőtt 2 és U19 beszámolók

5:1, mint nyerő eredmény

Moskovits Gábor vezetőedző beszámolói:

Ikarus 2- RAFC 5-1

Ikarus:
Posta-Széphalmi,Gál,Lovász – Soós, Molnár,Holdas, Kámán,Varga- Oros -Kovács,Boga
Csere: Varga,Csikós,Vlajku,Hommer, Szőke, Tóvizi, Fábián 

Gól:
Soós 3, Fábián,Holdas
 
A bajnokság listavezetőjét fogadtuk, akinek idáig még veresége sem volt. Az őszi meccsen még nem voltunk felkészülve az ellenfél alattomos, sportszerűtlen játékából és akkor a játékvezető is partner volt benne. 
Ezen a napon viszont mindenre felkészültünk. Az ellenfél direkt , előre vagdalkozó játékstílusához és a viselkedéséhez is. 
Mind támadásban, mind védekezésben osztálykülönbség volt a két csapat között. A vendégek egyetlen helyzetüket gólra váltották míg mi rengeteg helyzetet elszórakoztunk. A meccshez az is hozzátartozik, hogy ellenfelünk csapatkapitányát a sokadik alattomos szabálytalanságáért kiállította a játékvezető. Akkor éppen a földön taposta meg több alkalommal a játékosunkat. Szerencsére sérülés nem történt….
Gratulálok a csapatnak, nagyon jól játszottunk.
 
Ikarus U19- Gödöllő 5-1
 
Ikarus: Posta- Csikós, Gál, Kámán – Soós,Szatlmayer, Kovács -Petermann,Holdas, Dudás -Peron, Boga
Csere: Kenyeres,Hommer,Varga, Fábián, Széphalmi, Szőke,Brukner
Gól: Peron 2, Soós,Boga, Kámán 
 
A bajnoki címért folyó küzdelem egyik legfontosabb mérkőzésére került sor a mai napon. Nagyon sok hiányzóval álltunk fel, többek között a gólkirályi cím várományosát is pótolni kellett. Arról nem is beszélve, hogy télen három kulcsjátékosunk távozott NB3-as felnőtt csapathoz.
Az első 15-20 perc nem a miénk volt. Érződött a szombati mérkőzés fáradtsága a lábakban és a fejekben is. Az ellenfelünk ekkor a kapufánkat is eltalálta egy átlövésből.
A vendégek szervezetten, kulturáltan játszottak. Az első félidő első felében talán többet is birtokolták a labdát ,mint mi. Igaz ezt a saját térfelükön tették és a kapunkat nem veszélyeztették. A góljukat akkor szerezték, amikor már egyáltalán nem volt benne a játékban. Ahogy mentünk előre az időben úgy vettük át egyre inkább a mérkőzés irányítását. A két gólunkon kívül, több nagy helyzetet és egy büntetőt is kihagytunk. 
A második félidőben már csak a különbség volt a kérdés. Ekkor már nagy fölényben fociztunk,de ellenfelünk ekkor is igyekezett játszani.
Gratulálok mindkét csapatnak, mert ha szurkolóként néztem volna a mérkőzést akkor is elégedetten álltam volna fel a végén.
Az Ikarusos szülői gárdának is gratulálok, mert nem ültek fel a vendégek 1-2 szurkolójának , akik kocsmai hangulatban próbálták provokálni őket.