Szerdai szakmázás 9. rész (2017/11/29)

Játékosképzés Benfica módra

(Új, szerdánként megjelenő rovatunkban a labdarúgással kapcsolatos sztorikról, érdekességekről lesz szó. A későbbiekben a szabályokról alkotott tévhitektől elkezdve edzésmódszereken át a profi futball mindennapjairól a lehető legváltozatosabban.)

A portugál labdarúgás legsikeresebb klubcsapatánál nem bízzák a véletlenre a játékosképzést. Így volt ez már a Caixa Futebol Campus 2006-os megnyitója előtt is. Ekkor azonban feljebb tették az amúgy sem alacsonyan lévő lécet.

A technológiai fejlesztések mellett az edzésmódszerek megreformálása is napirendre került, amikkel olyan körülmények között edzhetnek fiataljaik, ami egyedülálló Európa szerte.

A Seixal mellett (Lisszabontól északra) elhelyezkedő edzőközpont jelenleg 15 ifjúsági csapatnak ad otthont a “B” és az “A” csapat mellett.

A 19 hektáron elterülő komplexumban 9 füves pálya – amik közül az egyik egy közel 3000 férőhelyes lelátóval is rendelkezik, mert itt rendezik a B csapat meccseit -, két műfüves pálya, valamint egy komplett laboratórium is található, ahol a játékosok egyéni teljesítményeit értékelik ki.

Kiegészítésképpen pedig egy kisebb hotel is rendelkezésre áll azok számára, akiknek a napi bejárás problémát okozna.

A “Sasok” szakmai stábjában nagy hangsúlyt fektetnek a játékos megfigyelésre is. Ezt igazolja, hogy 172 játékosmegfigyelő áll a klub alkalmazásában, akik a világ különböző pontjairól szedik össze a legtehetségesebb játékosokat.

Ennek nem is lehet más eredménye, mint megannyi saját nevelésű játékos, akikből idővel csak egyre több lesz.

A vezetői szerepet sem kisorsolták a szerencsések közt, hiszen egy korábbi legendás játékosuk, Nuno Gomes ül az általános igazgatói székben. Az eredmények pedig igazolják a módszereket és a személyeket, akik fontos pozíciókat töltenek be.

Renato Sanches, Bernardo Silva vagy éppen André Gomes mind-mind az elmúlt évek termései, de Nuno Gomes szerint nem fognak lassítani a klubnál és hasonló képességű játékosokat fognak a világnak adni a továbbiakban is.

“Láthatóan működik a programunk, de ennél is többet szeretnénk.” – állította a Wired magazinnak az igazgató úr.

A Benficánál annyira megszállottan hisznek a módszereikben, hogy már-már vallásként kell emlegetni az elképzeléseiket és módszereiket.

Amit csak adatokkal alá lehet támasztani és mérni lehet, azt megteszik itt, majd az eredményeket nyilvánossá teszik mindenki számára a klubbon belül.

A pályán kívül az alvási szakaszaik, és a diétájuk is monitorozva van, valamint folyamatos mentális felméréseken kell részt venniük a játékosoknak. A pályán GPS alapú teljesítmény figyelő eszközöket valamint szívmonitort is kötelező hordani. Minden játékosnak folyamatosan vizsgálatokon kell részt vennie, hogy a legkisebb izom elváltozást is időben észrevegyék. Minden begyűjtött adatot egyénenként értékelnek ki, majd ennek megfelelően állítják össze a játékos következő heti edzés- és táplálkozásrendjét.

Ezek a metódusok segítenek Nuno Gomesnek, hogy mértani pontossággal tudják felmérni játékosaik fejlődését, hogy a stáb tagjai hatékonyan és tervszerűen tudjanak foglalkozni minden egyes játékossal. Magyarán szólva az első csapat edzőjétől a sportpszichológuson át a klub szakácsáig minden milliméterre meg van tervezve, és mégis minden játékos személyére van szabva. A mágia pedig láthatóan működik…

2016-ban a klub elnöke Luís Filipe Vieira vakmerő, ám a fentiek ismeretében korántsem meghökkentő kijelentéssel állt elő:

“Olyan csapatot építünk, melyben az összes játékos a mi akadémiánkon nevelkedett. Ez a hosszútávú tervünk, és biztos vagyok benne, hogy el fogjuk érni.”

Attól függetlenül, hogy kétségtelenül nagy dolgokat vitt véghez az utóbbi 10 évben a Benfica akadémiája, azért a mai gazdasági körforgásokat ismerve meglepő lenne, ha tényleg sikerülne egy ilyen csapatot kiállítaniuk a “Sasoknak”, de valószínűleg 5-6 saját nevelésű játékossal a kezdőcsapatban is meg lesznek elégedve.

Ahogyan megannyi periférián elterülő, jó játékosokat kinevelő klubnak, úgy a Benficának is el kellett fogadnia, hogy nem tud versenyezni Európa legnagyobb klubjaival több szempontból sem. Ezt pedig vannak, akik szeretik meglovagolni. Ilyen például a “méltán híres” Jorge Mendes is.

Cristiano Ronaldo, David de Gea, Diego Costa, James Rodríguez és José Mourinho is az ő menedzselése alatt állnak, így nem túlzás azt állítani, hogy Jorge az egyik legnagyobb hal a piacon.

Ő csapott lett Renato Sanchezre is, aki éppen el tudott tölteni egy évet a Benfica felnőtt csapatában, de közbenjárásának köszönhetően el is vitte őt a Bayern München 35 millió euró ellenében.

A korábban említett Bernardo Silva (aki már a Manchester City játékosa) is Mendes közreműködésével került el a Benficától, pedig mindössze egyetlen alkalommal lépett pályára a portugál fővárosban, mielőtt a Monacóhoz szerződött. Silváról már ekkor tudható volt, hogy óriási tehetség – a portugál sajtó szimplán a legtehetségesebb játékosnak titulálta Rui Costa óta. Láss csodát, azóta Pep Guardiola kérésére már észak-Angliában rúgja a bőrt.

Az úgynevezett “selling club” (azaz játékosokat eladó klub) szerep azonban kifejezetten jól áll a Benficának. 7 év alatt 12 kulcsjátékosukon adtak túl, akikből 376(!) millió eurós bevételt realizáltak.

A tökéletes ökoszisztéma “tetejére” pedig nem is találhattak volna tökéletesebb embert: Rui Vitóriát. A 47 éves szakember rendszeres résztvevője az akadémiai edzéseknek, hogy a lehető leghamarabb beépíthesse a klub legtehetségesebb játékosait az első csapatba. Victor Lindelöf és Ederson is így került fel az “A” csapathoz, majd tették át székhelyüket Manchester vörös és égszínkék oldalára.

“Rendkívüli módon odafigyelek a ‘B’ csapatunkra és a korosztályos csapatainkra. Természetesen nem tudhatom biztosra, hogy azok a játékosok akikben megbízok biztosan az első csapat játékosai lesznek az elkövetkező 3 évben, de kész rendszerünk van, ami rengeteg alternatívát nyújt. A Benfica jövője be van biztosítva.” – mondta Vitória egy portugál lapnak.

A fiatalnak számító akadémia 10. évfordulójára elnyerte a “Legjobb Akadémia” díjat a 2015-ös Globe Soccer Awards-on, ami után igen elégedetten nyilatkozott Nuno Gomes:

“Ez egyolyan díj, ami elképesztő büszkévé tesz minket és annak a jele, hogy jól dolgozunk. Nagyon kevés akadémia van a világon, ahol jobb munkakörülményeket tudnak biztosítani.”

Az ifi BL-nek nevezett UEFA Youth League első 4 döntőjében 2-szer is szerepelt a Benfica és bár mindkettőt elbukta (Guttmann-átok, khm), ez egyértelműen annak a jele, hogy valamit nagyon jól csinálnak a klubnál.

A borzasztó bevételeket generáló játékos-eladások és ezeknek a játékosoknak az első csapatba beépítése (és leginkább marasztalása) közti feszültség azonban úgy tűnik, hogy megoldott probléma a csapatnál, mivel a legutóbbi 4 bajnoki címet a Benfica gyűjtötte be, miközben euró százmilliókat keresnek a kinevelt játékosaikból.

És ha Vieira elnök elképzelése nem is válik valósággá a 11 saját nevelésű játékossal, a Benfica olyan alapot adott az elkövetkező évek sikereinek, amire azonnal reagálnia kell a konkurenciának…

https://www.facebook.com/stayfootballish/