Hétvégi eredmények, beszámolók: 4-ből 4 győzelem

Hétvégi eredmények, beszámolók: 4-ből 4 győzelem

Csapataink bravúros eredményeket értek el a hétvégén, az összes bajnoki pontot a Bátony utcában tartottuk.

Erről a mérkőzésről korábbi cikkben írtunk összesítést, amely IDE kattintva olvasható.

Beszámoló: 

Ellenfelünk a hétközi szintén elhalasztott mérkőzésen figyelemre méltó döntetlent ért el az élmezőnyhöz tartozó Airnergy csapatával. Ez mindenképpen óvatosságra intett bennünket, és a három meghatározó játékosunk hiánya sem könnyítette meg dolgunkat. Mindezek mellett a délutáni futsal mérkőzésre is tartalékolnunk kellett, így gyakorlatilag egy cserével vágtunk neki a meccsnek.

Vendégünk 4-3-3 játékrendszerben futballozott, mi a 4-4-2 felállást választottuk.

Sokkal nagyobb fordulatszámon kezdtük a mérkőzést, mint a keddi összecsapást. Gyorsan gólt is tudtunk szerezni, és helyzeteket dolgoztunk ki. Sajnos a kapu előterébe nem a megfelelő ütemben érkeztünk, ezért az oldalról bejövő labdák hatástalanok voltak. Védekezésben többnyire jól működtek a csapatrészek, a letámadásaink azonban nem voltak elég hatékonyak, nem volt meg a kellő agresszivitás. Ellenfelünk masszívan védekezett, nehezen tudtunk mögéjük kerülni, leginkább a széleken próbálkoztunk létszámfölényt kialakítani. Egy védői megingásunkat azonban kihasználták, egalizálva ezzel az állást. A félidőben sikerült kellően felrázni a társaságot, és a második játékrészben már azt láttuk vissza, amit előzetesen megbeszéltünk. Magasan védekeztünk, rendre labdát tudtunk szerezni, és rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Látszott a Tesi játékosain, hogy egyre jobban fáradnak, mi pedig megfelelő nyomást helyeztünk rájuk, így győzelmünk nagyobb arányú is lehetett volna.

Összességében elmondható, hogy a hétközi szerényebb teljesítmény után sikerült összeszedni magunkat, győzelmünk ilyen arányban is teljesen megérdemelt. Letámadásunkon van még mit javítani, kellő agresszióval kell a párharcokba belemennünk.

Csikós Norbert

További eredmények: