Történetek sorozat 2. rész – Balogh Zsombor
2013-ban amikor az Ikarus csapatához kerültem nagy izgalommal telített el, hogy új közösségbe kerülök, valamint, hogy a teljesítményemmel elégedettek legyenek, mert addig csak kis pályán játszottam. Nagyon jó volt a társaság hamar befogadtak, így ezzel maximálisan támogattak, hogy megfelelő teljesítményt tudjak nyújtani a pályán. Gyurkovics László és Hazai Tamás kiváló szakmai párost alkottak, így a fejlődésem megfelelő irányban és ütemben haladt, valamint a csapat stabil tagjává válhattam. Sok tornán vettük részt, ahol egyéni díjakat tudtam szerezni (gólkirály, legjobb játékos stb.). Az edzőimnek köszönhetően, amilyen játéktudást átadtak nekem, 2017 évében felfigyelt rám a Budapest Honvéd FC, ahova 2018 évében igazoltam át.
Nehéz döntés volt, azonban tudtam, hogy ez a fejlődésemet fogja szolgálni. Köszönet ezúton is az Ikarus Egyesületének, hogy ilyen sokat tudtam náluk fejlődni és így a Honvéd csapatában is meg tudom állni a helyem.
Balogh Zsombor
Néhány adat Balogh Zsomborról:
- 2006-ban született
- Első csapata a Rubeola Futsal
- 2013-ban igazolt az Ikarus BSE 2006-os születésű serdülő csapatába
- 2018-óta a Bp. Honvéd MFA játékosa
- 2020-ban a Bp. Honvéd az “Év serdülő játékosa”-nak választotta
- Edzői az Ikarus BSE-nél: Gyurkovics László, Hazai Tamás