2014 Beszámolók

2014 Beszámolók

2024.09.14. MLSZ Torna – KISE

 

Az edzéseken gyakorolt és kért feladatok feltűntek a mérkőzéseken is. Négy mérkőzést játszottunk melyeken egy kivételével megérdemelt győztesként jöttünk ki. Amennyiben tovább folytatjuk az edzések rendszeres látogatását és sikerül fegyelemben, figyelemben javulnunk, akkor még jobb mérkőzéseket fogunk tudni játszani.

 

2024.09.14. Régiós Bozsik – Bugyi

 

Sajnos a sok lemondással, betegséggel egy cserével tudtunk részt venni a tornán. Az időjárás nem a gyerekeknek kedvezett ugyanis végig szakadó esőben kellett megmutatniuk, hogy mit is tudnak valójában. Gratulálok a srácoknak mert rendkívül jó iramú és akarattal teli mérkőzéseket játszottunk.

 

2024.09.21. MLSZ Torna – Monor

 

Az előző heti MLSZ tornához képest sajnos nem látszódott a fejlődés egyik csapatnál sem. Ugyanolyan mérkőzéseket játszottunk mint akkor. A pozitívum, hogy az akaratunk többször is érvényesülni tudott a mérkőzéseken.

 

2024.09.24. Edzőmérkőzés – BVSC

 

Szerencsére 1-2 ember kivételével minden olyan játékos rendelkezésünkre állt akit szerettünk volna, hogy részt vegyenek az edzőmérkőzésen. Az edzéseken és az öltözőben kért taktikai elemek az esetek többségében megvalósultak, de van még mit gyakorolni. Az ellenfelünk majdnem minden egyes tagja fizikailag előrébb voltak mint mi, ezért is kértem a srácoktól, hogy ne féljünk tőlük, hanem keményebben menjünk bele a párharcokba. A srácok felszívták magukat és ez is megvalósult. A mérkőzésen egyébként alul maradtunk. Meg kell tanulnunk csapatként létezni és nem egyénileg akarni megnyerni a mérkőzéseket, illetve a bíró és az ellenféllel való foglalkozás helyett a labdával és saját magunkkal.

 

2024.09.28. Régió Bozsik – Ikarus Sporttelep

 

Ahogyan az előző Régiós Bozsikon, így a hazai rendezésű tornán is megmutatta magát az ősz. Sajnos folyamatos esőzés volt a torna majdnem teljes ideje alatt. Külön gratulálok a srácoknak mert rendkívül jól játszottak.

 

2024.09.29. MLSZ Torna – ESMTK

 

Sajnos az első mérkőzés előtti bemelegítésen látszott, hogy még nem érkeztünk meg a tornára, ez ki is jött a mérkőzésen. A labdatartásunk statisztikailag kiemelkedő volt, csak sajnos nem előre fele, hanem hátra játszottunk, így kapura lövésünk sem volt a mérkőzésen. A második félidő második felében elő jött az amiket kértem és amiket edzésen is gyakorlunk. Ezeket az elemetek a harmadik mérkőzésre is át tudtuk vinni. Az volt az a mérkőzés a tornán amelyen tényleg minden kért dolog megvalósult. A labdakihozatalok, a labdavesztés utáni visszatámadás vagy a pozícióknak megfelelő labdanélküli mozgások. Ezután sajnos leültünk és a negyedik mérkőzésre hasonlóan érkeztünk meg mint ahogy azt az elsőn tettük.