U11 - Győzelem a Dunamenti kupán
Tamási Gergely edzői beszámolója:
Keret: K.Nagy Dániel, Balogh Bottyán, Molnár Benedek, Lázár Benjámin, Balla-Rab Zétény, Belancsity Deján, Szalontai Milán, Margitay Kristóf, Markó Zsombor, Izsó Viktor, Királyházi Nimród
Eredmények:
Csoport:
Ikarus – Asi 3-2
Ikarus – Újpest 0-0
Ikarus – Reac 4-1
Elődöntő:
Ikarus – Újpest 3-2
Döntő:
Ikarus – Asi 2-1
Május 1-én újabb Dunamenti kupa került megrendezésre a Sporttelepen. Az első mérkőzésen nagyon magunk alatt játszottunk. A passzok minősége, a heleyzkedések és összességében a játék képe sem a tőlünk elvárható szintet mutatta. A második meccsen már élesebbek voltunk, de sajnos a támadó játékunk még hagyott maga után kívánnivalót. Ezután a Reac csapata ellen játszottunk, amin végre a tervezett játékunkat rá tudtuk erőltetni az ellenfelünkre, és folyamatosan nyomás alá tudtuk őket helyezni. Az elődöntőben az Újpest másik csapatával találkoztunk. Azt gondolom ez a két csapat volt az egész tornán aki próbáld focizni, ennek köszönhetően egy nagyon jó pörgős, de kereteken belül maradva agresszív mérkőzés volt. Ezután a döntőben ismét az Asi csapata ellen játszottunk, és míg az első meccsen folyamatosan abból kaptuk a gólokat, hogy a kapusuk vagy egy hátsó játékosuk belerúg a labdába előre a védőink mögé és a center arra érkezik, addig ezt erre a meccsre megbeszéltünk a gyerekekkel és a mérkőzésen hibátlanul sikerült az ilyesfajta labdákat levédekezni. A döntőben 2-1-es összesítésben nyertünk, azt gondolom megérdemelten. A tornán mutatott játékkal nem vagyok teljes mértékben elégedett, de az hogy többször is vert állásból vissza tudtunk jönni a meccsbe és megnyerni az azt is mutatja milyen erős ez a csapat ha csapatként működik! Gratulálok mindenkinek!