U8 Dunamenti Liga 4. forduló

U8 Dunamenti Liga 4. forduló

Tóvizi Tamás edzői beszámolója:

U8-as csapatunk a Dunamenti Liga 4. fordulójában lépett pályára, ahol a Salgótarján, a III. Kerületi TVE és az MTK Budapest volt az ellenfél. 
 
Az első mérkőzésen magabiztos, nagy gólarányú győzelmet arattunk az SBTC ellen, majd a második mérkőzésen a III. Kerület nem csak fociban, de mentalitásban is fölénk kerekedett. Az utolsó mérkőzést az MTK ellen játszottuk, ahol szoros eredmény született, de látszott, hogy mindkét csapat dekoncentrált. 
 
Jó látni, hogy a gyerekek egyre többször észlelik mérkőzések alatt a kialakult játékhelyzeteket és egyre többször jó döntéseket hoznak, azonban a kivitelezésekbe még nagyon sokszor hiba csúszik. Ha majd ebben is tudunk továbbfejlődni, akkor tudunk igazán hatékonyan játszani. 
 
Ikarus BSE – SBTC 8:1
Ikarus BSE – III. Kerületi TVE 1:7
Ikarus BSE – MTK Budapest 2:4