U15 felkészülési mérkőzés

Ikarus BSE - REAC 5:2

Első edzőmeccsét játszotta az U15-ös csapatunk előző hétvégén.

Hazai környezetben fogadtuk a REAC együttesét. Először is nagy köszönet és elismerés jár az Ikarus közösségének, vezetőktől játékosokon át, egészen a szülőkig, hogy játékra alkalmassá tette a pályát az előző napokban, hetekben.

Több, mint 1 hónapja nem játszottunk mérkőzést, így az egész csapat nagyon várta ezt a napot. A mérkőzésen nyújtott teljesítményünk azonban ennek megfelelő is volt, de erre számítani lehetett. Voltak helyzetek, amelyekben túlvállaltuk magunkat, volt ahol rossz döntést hoztunk, és volt, ahol bár a döntés jó volt, a kivitelezés pontatlan. Ennek ellenére voltak szép, kombinatív támadásaink, egyéni akciók és nagy labdabirtoklási fölényünk.

Bár a REAC kétszer is megszerezte a vezetést, mindkétszer egyenlíteni, végül pedig fordítani tudtunk, így 5:2-es végeredménnyel ért véget a találkozó.

Sok sikert kívánok a REAC együttesének, hajrá IKA! 

Tóvizi Tamás vezetőedző