Időpont: 2026.09.10.
Helyszín: Csömör, Major út 7–9.
Eredmények:
Ikarus BSE – Csömör: 5–1
Ikarus BSE – Csömör: 7–1
Ikarus BSE – Csömör: 8–3
Papp György edzői értékelés:
A hétközi, Csömör elleni edzőmérkőzés elsődleges célja az volt, hogy a gyerekek minél több mérkőzésszituációban próbálhassák ki magukat. Fontosnak tartjuk, hogy az edzéseken gyakorolt elemeket mérkőzéskörülmények között is alkalmazni tudják, és bátran megmutassák, mire képesek.
Személyesen ezen az edzőmérkőzésen nem tudtam jelen lenni, így az értékelés az edző kollégáktól kapott visszajelzések alapján készült. A beszámolók szerint összességében nagyon pozitív volt a gyerekek teljesítménye és hozzáállása. Támadásban bátran és eredményesen játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, és mindhárom mérkőzésen több gólt is sikerült szereznünk.
A támadójáték és az erős gólszerzési szándék miatt ugyanakkor időnként túlságosan előre helyezkedtünk, így az ellenfélnek is lehetősége nyílt helyzeteket kialakítani. Ennek következtében mindhárom mérkőzésen kaptunk gólt. A következő időszakban ezért továbbra is fontos feladatunk lesz, hogy támadás közben is megfelelően biztosítsuk a védekezést, labdavesztés után pedig minél gyorsabban rendezzük a sorainkat.
Összességében nagyon hasznos edzőmérkőzésen vagyunk túl. A gyerekek sok mérkőzéspercet kaptak, bátran játszottak, és újabb lehetőségük nyílt arra, hogy mérkőzéshelyzetben is alkalmazzák az edzéseken tanultakat.
Résztvevő keret:
Hegedűs Nimród László
Kovács Ferenc Ábel
Veres Ábel
Pacuha Levente Zalán
Szoboszlai Zente Huba
Szabados Kristóf
Vanyó Péter
Frölich Bertalan
Holcsik Dávid
Koska Mihály
Szinyei Marcell Attila
Sallai Olivér
Veres Dominik
Zombori Zalán
