Ikarus BSE U11 – Régiós „KK” 2. torna – Dabas
Időpont: 2026.09.19.
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
Eredmények:
Ikarus BSE – Cegléd: 4–0
Ikarus BSE – Dunaharaszti: 2–2
Ikarus BSE – Dabas: 8–0
Ikarus BSE – Újhartyán: 1–1
Papp György edzői értékelés:
A dabasi tornán ismét elsősorban olyan játékosok kaptak több lehetőséget, akik az MLSZ-tornákon eddig kevesebb mérkőzéspercet gyűjtöttek. Mivel ezen a hétvégén nem volt MLSZ-torna, néhány olyan játékos is velünk tartott, akik rendszeresen szerepelnek ebben a versenysorozatban.
Nagyon elégedett voltam a gyerekek hozzáállásával és azzal az intenzitással, ahogyan belementek a mérkőzésekbe. A letámadásunk több alkalommal is kifejezetten jól működött, rengeteg labdát szereztünk már az ellenfél térfelén, amiből sok veszélyes helyzetet tudtunk kialakítani.
A megszokottnál jóval kisebb és keskenyebb pályákon játszottunk, ami új helyzet elé állította a csapatot. Igyekeztünk ennek ellenére szélességben és mélységben is megfelelően használni a területet, ebben azonban még fejlődnünk kell. Védekezésben sokszor nagyon magasan helyezkedtünk, amiből az ellenfelek néhány alkalommal mögénk tudtak kerülni, ezért a védekezésünk egyensúlyára a jövőben még nagyobb figyelmet kell fordítanunk.
Az eredményektől függetlenül minden mérkőzésen sikerült sokat birtokolnunk a labdát és hosszabb időszakokon keresztül kezdeményezően futballoznunk. Külön öröm volt látni, hogy a gyerekek élvezték a játékot, bátran futballoztak, és mosolyogva jöttek le a pályáról.
Összességében ismét egy nagyon hasznos tornán vagyunk túl. A mutatott hozzáállásra, a letámadás intenzitására és a kezdeményező játékra mindenképpen lehet építeni a következő időszakban.
Résztvevő keret:
Hegedűs Nimród László
Kovács Ferenc Ábel
Lőrinc Balázs
Veres Ábel
Rosiczky Ronin
Szoboszlai Zente Huba
Pacuha Levente Zalán
Szabados Kristóf
Paál Máté Gergely
Nemestóthy Lőrinc
Koska Mihály
Zombori Zalán
Szinyei Marcell Attila
Holcsik Dávid
